Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 5. (Pápa, 1995)
Természettudományok és múzeum - Mozgai Zsolt: Adalékok a Bakony-hegység ásványlelőhelyeihez az 1980-as években
amely elkészítette Magyarország 1 : 144 OOO-es méretarányú átnézetes földtani térképét, majd ennek eredményeként kiadták Magyarország 1 : 576 OOO-es méretarányú összefoglaló földtani térképét. Az 1870-es években további kiváló összefoglaló munkák készültek, különösen a Déü-Bakonyról. BÖCKH J. (8., 9., 10., 11.), illetve HOFFMANN K. (17., 18.). Kiemelkedő SZABÓ J. (41) munkássága. Az ország részletes földtani térképezése a 19. század végén kezdődött. 1891-ben a Magyar Földrajzi Társaság választmányi ülésén id. Lóczy Lajos javasolta a Balaton és környékének részletes kutatását. E munkával párhuzamosan folytatódott a középhegység térképezése, és ez már ásványtani szempontból is érdekes, hiszen az ásványtani kutatásokkal is foglalkozik KORMOS T. (26., 27., 28.). AIL világháború után az államosított bányaipar érdeklődése a nyersanyagkutatás irányába fordult. Ásványtannal foglalkozó jelentősebb leírásokat, utalásokat az alább felsorolt szerzőktől olvashatunk: LIFFA A. (30), FÖLDVARI A. (16), BODA J. (5), SZENTES F. (42., 43., 44.), VADÁSZ E. (45., 46., 47., 48.), VITÁLIS I. A. (51., 52., 53.). A legújabb kutatások pedig pl.: FÜLÖPI (13., 14., 15.),KÓKAY J. (25) nevéhez fűződnek. E. A BAKONY-HEGYSÉG FÖLDRAJZI HELYZETE ÉS FŐBB TÁJI JELLEMZŐI Juhász Á. (21) és Ádám—Marosi-Szilárd (2) nyomán. A Bakony a Dunántúli-középhegység legnyugatibb tagja (1. ábra) Nagyszerkezeti tekintetben a Balaton és a Rába tektonikai vonalak között helyezkedik el. Domborzatilag a Kisalföld, a nyugat-magyarországi peremvidék, a Balaton árka és a Móri-árok határolja (1. ábra) Alapja tulajdonképpen egy hatalmas szinklináris, melyet nem oldalirányú nyomóerők hoztak létre. Gyűrődéseketis találunk, de ezek főként a hegység tengelyzónájában, illetve a Balaton-felvidéken fordulnak elő. Mivel rendszeresen és hosszú ideig öntötte el a tenger, hatalmas mennyiségű mészkő és dolomit rakódott le. Ezeket is törések szabdalták fel. A törések iránya DNy-ÉK, másodlagosan ÉNy-DK, de jelentős Ny-K irányú törés is előfordul. A hegység tönkösödött táblás vidék 250-300 m körüli platókkal és 400-600 m-re kiemelt rögökkel. Ezt a viszonylag egyhangú tájat teszik változatossá a harmadidőszaki tanúhegyek és a negyedidőszaki szurdokvölgyek. A Bakony délnyugati részén terül el a Keszthelyi-hegység. (1. ábra) A 300 km 2 területű kistáj felszíne rögökre töredezett tagolt tönkfelszín. Átlagos magassága 300 m körül van. A rögök között meredek oldalú medencéket találunk (Ederics, Rezi). Akistájat északon bazalthegyek határolják, Vidomyaszólős Kovácsi-hegytől Sümegprága Sarvaly-hegyig. A Bakony fő tömegétől a Sümeg-Edericsi törésvonal választja el. A Balaton-felvidék (1. ábra) a Balaton töréses árkától északra a Tapolcai-medencével kezdődik, és folytatása a Nagyvázsonyi-medence, iE. a Tapolca-Veszprémi ároktól délre eső vidék. Keleten a Mezőföld határolja. Területe mintegy 600 km 2 . A Tapolcai-medence valamikor a Balaton sekély öble volt, a kéregmozgások eredményeként került felszínre. Alapja a Bakony lezökkent röge, erre homokos agyag, illetve homokréteg rakódott. A medence töréslépcsővel kapcsolódik a tulajdonképpeni Balaton-felvidékhez, amelyet szintén több medence tagol. Ezek közül néhány magasabban fekszik (Szentantalfai-, Dörgicsei-, Pécsetyi-medence), néhány alacsonyabban (Káli-, Badacsonytomaji-medence). A korábban említett harmadkori bazalt tanúhegyek többsége ezen a területen található (Badacsony, Szentgyörgy-hegy, Tóti-hegy). A Balaton-felvidékre a nyugati bazalt tanúhegyek kikopásával a partvidéken permi homokkövek és triász mészkövek váltakozása jeEemző. Vulkánitok csak a Tihanyi-félszigeten jelennek meg ismét. A Déli-Bakony (1. ábra) 873 km 2 területű, gyengén tagolt fennsík A Veszprém—Devecser-árok, a VeszprémNagyvázsony-Diszeli törésvonal és a Balatonederics-Sümegi törés által határolt terület Felszínének csaknem egyharmada 300 m alatti, egyötöde emelkedik 500-600 m közé. 100 méteres peremlépcsővel szakad le a Veszprémi-Devecser árokra Nyugati része lankásabb, már csak 200-250 m magasságú. Medencéi közül említésre méltó a TaEándörögdi- és a Nagyvázsonyi-medence. Ebben a többségében másod- és harmadidejű vidékben terpeszkedik a Kab-hegy (600 m) és az Agár-tető 512 m bazaltplatója. Az Északi-Bakony (1. ábra) a legnagyobb területű kistáj (1200 km 2 ). A Várpalota-Veszprém-Devecseri törésvonal választja el a DéH-Bakonytól. Északon a Veszprémvarsány-Gic-Pápateszér vonal, északnyugaton a Bakonyalja lankásabb dombjai, ill. a Kisalföld szegélyezi. A Vértes-hegységtől is tektonikus törésvonal, a Móri-árok választja el. Különösen tagolt a terület kétharmadát kitevő Magas- vagy Öreg Bakony, míg a Veszprém-Zirc törésvonaltól keletre eső terület (Tési-fennsík) - egységes platójellege miatt - önálló kistájként is értelmezhető.
