Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 5. (Pápa, 1995)

Város-, művelődés- és ipartörténeti tanulmányok - Győry Endréné: Családi gyűjteményünk

A megyei múzeumtól - a megismerkedés sorrendjében - Törő László, dr. Laczkovits Emőke, dr. Ács Anna jó barátként jöttek és jönnek hozzánk. Más városok múzeumaiból is sokan felkerestek már; Budapestről, Győrből, Szentendréről stb. Itt a felsoro­lásnál a vendégkönyvem bejegyzéseit követem. Dr. Morvay László, dr. Timaffy László, Országh Mária, dr. Kresz Mária, István Erzsébet, Katona Edit, Fülyi Katalin, Baloghné Horváth Terézia. A szakemberek látogatásai mindennél jobban tanítottak engem. A tárgyakhoz fűzött véleményüket leírtam, megjegyeztem. Valamennyien mindig a folytatásra biztattak. A tárgyaim egyre sokasodtak. Velük gyarapodtak szakkönyveink is. Ahová eljuthattam, megnéztem minden múzeumot, kiállítást. Sok mindent megtanultam, voltak tévedéseim, olykor becsaptak, de közel harminc év alatt sohasem gondoltam arra, hogy abbahagyjam. Az első kiállításunk 1971-ben volt Dr. Mithay Sándor felkérésére, Törő László rendezte. Nag^ örömmel vállaltam, többéves munkám elismerését jelentette. Ekkor láttam először belülről egy múzeum életét és munkáját. Ezt az elsőt még jó néhány követte, de ennek minden részletére emlékszem. Március 15-én volt a megnyitó, nagyon sokan voltak, szinte tömeg. A tervezett nyitvatartási időt meghosszabbította a múzeum, olyan nagy volt az érdeklődés. A kiállítási tárgyak száma 180 darab volt. Az Ilon Gábor igazgató által rendezett kiállítások sorát Pápán a mi gyűjteményünkből válogatott nyitotta 1985 januárjában. Immár 2222 darabból válogathatott. A népi textíliák című kiállításon főleg megyei anyag szerepelt. Törő László nyitotta meg. Közreműködött Király Györgyi népdalénekes. A megnyitó helyszínéül választott terem kicsi volt a megjelent közönségnek, pedig nagyon hideg volt —20 C°. Erre a rendezvényre nagyon szép grafikákkal szöveges meghívó készült (11. ábra), a plakátok jól szövegezve, időben a helyükre kerültek Mindkét pápai kiállításunkra címjegyzéket kért tőlem a múzeum, így a meghívók nagy része valóban eljutott oda, ahol számíthattam az érdeklődésre. 4. ábra: A Győry család lakásának padlástere a gyűjteménnyel (Fotó: Borbás János 1990) Abb. 4.: Die Sammlung auf dem Dachboden bei der Familie Győry (Foto: J. Borbás 1990)

Next

/
Thumbnails
Contents