Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 3-4. (Pápa, 1992)

Szabó Csaba: Egyházi nemesek a középkorban (A tihanyi bencés apátság egyházi nemesei)

az „elszegényedett" tman

^i apátságot, cserébe az Esztergomhoz közel fekvő két Gyermely nevű faluért, és két plébániájának tizedeiért. A jogtalan cseréből - pápai megerősítést, jóváhagyást nem nyert az érsek - egyértelműen kiderül, hogy birtokkiegészítő politikáról van szó. Meglepőbb azonban, hogy a tihanyi apátságot „elszegényedett" jelzővel illetik. A korábbi oklevelekből a hanyatlás nem tűnik elő, külső nyomai nincsenek. Elgondolkodtató, hogy az egyházi nemesek, hogyan illettek bele az apátság birtokkoncepciójába. Milyen szerepük volt a szórtan fekvő birtokok védelmében, (pl. a tiszai rév) az újonnan szerzett, illetve kapott birtokok megtartásában? Erre nézve sajnos semmilyen adat nincs. Az 1055-ben rendelt húsz lovas helyett másfél évszázad múlva 121 l-ben már 130 nemes jobbágy élt az apátság birtokain. Rendkívül sajnálatos, hogy ennek a több mint hatszoros növekedésnek semmiféle okleveles nyoma nincsen az eltelt időből. Valamelyes magyarázatot szolgáltat a II. András féle összeírás (1211), melyből megtudjuk, hogy a gamási egyházi nemesek korábban Dob faluban éltek. Dob falut 1267-ben említi először apátsági birtokként a pápai összeírás.

81 Nem meglepő az ilyen költözködés. Bolla Ilona szintén 1211-ből említ egy hasonló esetet. II. András tópuszkói oklevelét, mely szerint azok a szabad emberek, akik az egyház földjére mint liberek jöttek, ugyancsak liberekként el is távozhatnak.

82 1267 a tihanyi apátság egyházi nemeseinek történetében a legkritikusabb időszak. IV. Béla parancsára, Lőrinc nádor az apátság lovas jobbágyai közül csak tizenkettőt hagyott meg. A többieknek annyi engedményt tett, hogy az úrbéri szolgálat alól megválthatták magukat házanként évi két részletbem szedett (Szent Györgykor és Szent Mártonkor) fél fertóval. Megengedte továbbá, hogy viselhessék a jobbágy nevet és harcosai maradhassanak a királynak.

83 A meglepő tartalmú oklevél keletkezésének indokait vizsgálva felvetődött, mint ok, a szeptember 7-e előtt Esztergomban tartott országos jellegű gyűlésnek, a király által elfogadott dekrétuma is. Szűcs Jenő alapján, aki részletesen elemezte a tíz cikkelyt

84 megállapítható, hogy semmiképpen nem előidézője, kiváltó oka Lőrinc nádor intézkedésének az 1267. évi törvény. Sokkal inkább kézenfekvő ok szülte a királyi parancsot. Az 56 évvel korábban, Oros apát kérésére keletkezett tihanyi összeírólcvél adatai szolgáltatnak egyfajta magyarázatot. Akkor 590 házból 130-ban laktak jobbágyok. Ez azt jelenti, hogy az apátság népességének több mint negyede igazából nem hozott hasznot az apátságnak. Igaz nem tudni, hogy a tatárjárás mekkora veszteséget okozott emberéletben. Erre az időre nézve az egyetlen konkrét adat, a magyaroknak a pápához írott levele. Más erősségekkel együtt Tihany is magyar fegyveresek kezén volt. Nem tudták elfoglalni a tatárok, az 1242 február 2-án kelt levél tanúsága szerint.

85 Nem lehetett jelentős embervesztesége az apátságnak, hiszen Lőrinc nádor oklevelében úgy fogalmaz a jobbágyokkal kapcsolatban, hogy „nagy és haszontalan sokaság". Mégpedig nemcsak az apátság számára voltak „haszontalanok" a jobbágyok, hanem a király számára is. A XIII. századtól ugyan egyre fontosabb szerephez jutott az egyház a magyar hadszervezetben, de katonai súlya így is elmaradt a királyi família és a világi nagybirtok mögött. Csökkenti tehát a király a hadba vonulni köteles e^házi nemesek számát, hogy a megmaradó harcosok korszerűbb fegyverzetben teljesíthessék a katonai szolgálatot. Talán ezt a célt fedezte az évi fél fertó bizonyos része is. Jogi szempontból érdekes, de nem meglepő a lesüllyesztés ténye. Bolla Ilona további magyarázatot ad az esetre. Mint írja, a XII. század végérc, a XIII. század elejére a jobagioként jelöltek rétege igen csak felduzzadt és így szükségképpen erősen diferenciálódott. Egyre több olyan szolgáltatás terhelte, amelyeket korábban csak a náluk alacsonyabban álló csoportok voltak kötelesek teljesíteni. A jobagiok közül ezért egy vékony réteg emelkedett ki, akiket az egyház liberjeinek tekintettek, vagy liber jobagionak neveztek,

87 illetve Tihany esetében ekkor lovas jobbágynak (iobagiones equtes). Mindenesetre biztos, hogy a 12 megmaradó lovas jobbágy az apátság legmegbízhatóbb, leghűségesebb emberei közül került ki. Bizonyítja ezt Lőrinc nádor intézkedését követő harmadik napon keletkezett másik oklevél is. Maga az apát és a konvent kérte, hogy gamási Gyösze ispán fiai, Péter ispán és Póka számára a nádor biztosítsa a lovas jobbágyi szabadságot.

88 Ez az oklevél más szempontból is érdekes. Péter ispán többször is szerepel az apátság ügyeiben, és személyében az első, Tihanyban nyomon követhető egyházi nemes generáció egyik tagját ismerhetjük meg. Lőrinc nádor 9-én kelt okleveléből derült ki, hogy Péter ispán annak a Gyöszének a fia, akiről az 1211. évi sokat emlegett összeírás árulkodik. Gyösze, apjával Bögyössel együtt Dob faluból került Gamásra. Péter ispánnal nem szakad meg az oklevélben a család. 1322. január 1-én már a fiát (?) Jánost említik Udvariból.

90 Persze nem valószínű, hogy az eltelt 111 év alatt csak négy generáció követte egymást, de a forrásokból csak ezt a négy nevet lehel összetartozónak következtetni. A XrV. századtól, amikor az apátságnak megszaporodnak a birtokperei, már jobban nyomon lehet követni az egyházi nemesek generációit a peres oklevelekből. A XIII. század elejétől azonban Bögyösé az első család, melynek több tagját is meg lehet találni.