Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 3-4. (Pápa, 1992)

Szabó Csaba: Egyházi nemesek a középkorban (A tihanyi bencés apátság egyházi nemesei)

A munka első részének befejeztével hangsúlyozzuk, hogy csakis a legjelentősebb, legáltalánosabb kiváltságokat és kötelezettségeket gyűjtöttük egybe. Úgy véljük, hogy ezek a jogok csaknem minden szerződésben megtalálhatók, a réteg egészére jellemzőek. A tanulmány második részében a tihanyi apátság egyházi nemeseinek jelenlétét kutatjuk a középkorban. A tihanyi apátság egyházi nemesei 70 <Az 1055. évi alapítólevélben, az apátsági népek között találjuk azt a húsz lovast (équités), akiket András király a szerzetesek és birtokaik védelmére rendelt. Országosan is ez az első olyan forrás, mely egyházi nemesekre, illetőleg a lovas szolgálatot teljesítő egyházi népekre utal. A tihanyi egyházi nemesek esetében a következő konkrét említésre 121 l-ig kell várni. A másfél évszázados stagnálásnak oka az ebben a korszakban dinamikusnak nem nevezhető magyar oklevelezési gyakorlat is, ami Tihany esetében is csak alig néhány oklevelet produkált. Mégsem lehet kihagyni a vizsgálat alól az eltelt időszakot, hiszen a gyérszámú forrás is adatokat rejt, következtetések levonására ad lehetőséget. 1090 körül keletkezett Dávid herceg oklevele, melyben további adományokat tett a tihanyi monostor részére, 1 tovább növelve azzal a bencés apátság birtoktestét, kihívást szolgáltatva a világi birtok számára. A XII. századtól két oklevél is mutatja,

72 hogy az apátságnak korán szembe kellet néznie a világi hatalmaskodással. Az 1184-ben keletkezett oklevél szerint a szerzetesek és az apát mellett, az apátság udvarispánja is részt vett a kérdéses birtokokat igazoló bizonyításon. Sajnos sem névre, sem származásra nincs utalás, ezért csak feltételezés, hogy esetleg egyházi nemes lehetett (a későbbi gyakorlat erre számos példát mutat majd) az érintett. Semmiféle okleveles adat nincsen ebben az időben, ami arra utalna, hogy a monostoron kívül más építmény, lakóhely is lett volna a félszigeten. Régészetileg azonban a XI. századtól már három településsel kell számolni, melyek közül Apáti volt a legjelentősebb. 3 Természetes, hogy településekkel találkozunk a félszigeten, hiszen az alapítólevélben említett húsz lovas, két szakács, tíz szolgálóleány, két varga és kádár, stb. letelepedését az apátság közelében lehet feltételezni. Megvizsgálva a tihanyi apátság birtokainak elhelyezkedését, nagyságát, a gazdálkodók számát, érdekes megállapításra jutunk. Az alapítólevél a különböző rév- és vámjövedelmeken stb. kívül húsz eke földet juttatott a monostornak, és 140 házban laktak népei. Mindezek a birtokok és népek Zala, Somogy, Fejér, Tolna vármegyékben helyezkedtek el. Dávid dux adományával Bodrog vármegyében Aranyos helyen további három eke földdel növekedett az apátság birtokállománya. 1184-ben az Esztergom vármegyei urkutai szolgák kerültek vissza az apátsághoz. A részletes 1211. évi II. András féle tihanyi birtokösszeírás szolgáltatja a legtöbb adatot.

74 Ekkor már 590 házban laktak az apátsági népek, és hét vármegyében (Zala, Veszprém, Somogy, Fejér, Tolna, Bodrog, Csanád) vannak birtokai Szent Ányos monostorának. Elgondolkodtató az apátság birtokainak ilyen szórt fekvése. Győrffy György azon a véleményen van, hogy a szórt birtokok azért fontosak az egyház számára, mert így a különféle vidékek eltérő termelői révén kielégítették mindenfajta igényeiket.

75 Kissé távolabbinak tűnik, mégis érdemes megemlíteni R. W. Southern véleményét. Ő nem előnyt, hanem hátrányt lát a nagy távolságokban fekvő birtokokban. Szerinte magának a szerzetesi élet válságának, hanyatlásának is ez az egyik előidézője. Ugyanis, mint írja, a szétszórt birtokoknál állandóan figyelni kellett az igazgatásra, amit általában két-három kihelyezett szerzetessel oldottak meg.

77 Mi lehet az oka a birtokok szórt fekvésének? Az egyik válasz kézenfekvő. így kapta az apátság a birtokokat. Azonban ha tudatosságot, célszerűséget lehet felfedezni a birtokadományokban, már érdekesebb lenne a helyzet. A mellékelt térképen Bács vármegyében feltüntetett Péterréve a Szeged-Földvár-Várad irányában húzódó fontos hadi út mellett feküdt. A Györffy György által összeállított térképvázlatok (lm.: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I.)

78 alapján látható, hogy Péterréve tiszai átkelőtől délre Becse fontos csomópont. Átmegy rajta az említett Szeged - Várad-i út is, és a Bodrogból kiinduló út is. Ez utóbbinak van leágazása a Bogrog megyei Besenyő, a tihanyi apát birtoka felé. Tehát a Bodrog- és Bács vármegyében lévő tihanyi apát birtokai felfoghatók tudatos adományoknak. A forgalmas út mellett fekvő rév minden bizonnyal sokat jövedelmezhetett a XIII. sz. második feléig, amikoris a tihanyi apát elvesztette azt. Olyan okleveleket is találni, melyek Southern véleményét is igazolják. Az apátok arra törekedtek, hogy birtokaik egy tömbben helyezkedjenek el. Ezt a célt szolgálták birtokcsere szerződéseik. Ilyen szerződéssel találkozunk 1207-ben. A veszprémi káptalan levele szerint Márk özvegye a lelke üdvösségéért Vámoson a tihanyi apátságnak adományozott harmadfél ekére való földet, halászóhelyet és gyümölcsöst. Mindezt Fajszi Miska és a testvérei Oros apáttól és szerzetesektől hét márkáért megvásárolták, hogy a pénzen azok más birtokaikat kiegészíthessék.

79 A térképet vizsgálva feltűnik, hogy a vámosi adomány beleülik az apátság birtoktestébe, mégis eladták azt. Ennek magyarázata az lehet, hogy a harmafél ekére való föld oly jelentéktelen, vagy távol esett az apátsági földektől, hogy helyette inkább máshol pótolta ki az apát birtokait. Még érdekesebb talán az az oklevél, melyben az esztergomi érsek a veszprémi egyháznak adta