Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Jankó-Szabó Sándorné, Kiss Leona: Veszprém megye gyógyszertárai történetének rövid áttekintése különös tekintettel Pápa városára

Itt működik 1763-ig, amikor július 20-án Fellner Jakab építész vezetésével megkezdik a kórház és ab­ban a gyógyszertár építését a mai helyén. Az építkezés befejezéséről nincsenek pontos adataink. A mai épületből is megállapítható, hogy eredeti építése idején nagyméretűre tervezték. A ház földszintjét az or­vosságtár foglalta el, míg az emeleten levő „kóroda"-ban ápolták a betegeket. A régi gyógyszertár bejárati ajtaja helyén ma is ajtó van a kórházi portával szemben. A patika ajtó felett egy eredeti festésű faliképet láthatunk. Sajnos a falikép csonka. A mostani ajtót később vágták a falba és ezzel megcsonkították a falfestményt. Az ajtó helyén eredetüeg egy lényegesen kisebb, félköríves záródású ajtó lehetett. A kép egy korabeli gyógyszertárban szorgoskodó puttókat ábrázol. Az egyik mér­legen méricskél, a másik a desztilláló üst mellett dolgozik. A kép bal oldalán egy vörös fejkendős kék­csillagos köpenyű múmia áll, talapzatán a szöveg „Múmia aegyptica". Az.alul levő hordón ez olvasható: „F.F.M. Pape 1782 Mineraha". A rövidítések értelmezése sok vitára adott okot. Dr. Hegedűs Lajos felol­dása szerint: „. . . a pápai ferences irgalmas testvéreknél 1782-ben egyiptomi múmia és ásványi anyagok szerezhetők be." 21 Az Élet és Tudományban megjelent cikket lektoráló Dr. Rádóczy Gyula szerint: „. . . az említett szö­vegrészek a falikép különböző helyein találhatók, össze nem függnek, össze nem olvashatók", az ő felol­dása szerint: „Fundaverunt fratres misericordianes Papae 1782. - Alapították az irgalmas testvérek Pápán 1782-ben." 22 Egyetértek Dr. Rádóczyval abban, hogy a szöveg valóban nem folyamatos és inkább az egész gyógy­szerkincset akarta ábrázolni a festő, aki tökéletesen másolta a Dispensatorium Viennense 1770 1. oldalán lévő képet, melyen azonban semmüyen felírás nincs. Helytelen a ferences, irgalmas elnevezés, mert vagy ferences, vagy irgalmas. Azonban nem tudok egyetérteni az ő feloldásával sem. Egyrészt véleményem sze­rint a két nagy F.F. rövidítés a korabeü latinban a fráter többesszámának a „fratres" rövidítése és így az „F.F.M. Papae 1782" megfelel Fratres Misericordianes Pápae 1782, azaz „Irgalmas testvérek Pápa 1782." Mivel a „Mineraha" ugyanazon hordón szerepel, lehetséges, hogy mint most érkezett küldeményen cím­zés és tartalom szerepel. Az is lehetséges, hogy a már meglévő gyógyszertár, mivel a város betegeit is el­látta, amit a szegényeknek kiszolgáltatott gyógyszerek számlái is bizonyítanak és későbbi könyörülő le­velük: „. . . bemutatott Fels. Mária Theresia Királyné által megerősített fundationalis Levelek szerint Pápán több Patika nem lehetne az övékén kívül . . ." 23 - új, a kapualj felé nyíló bejáratot kapott 1782­ben. Voita József 1874. december 23-án kelt jelentésében hivatalosan közli: „A másik „Gránát almához" czímzettnck tulajdonosa az irgalmas rend, alapítási ideje 1757. Törzsjogát az 1757. május 2-án szám nél­kül kelt királyi rendelettel nyerte." 24 Helytelen az a feltételezés, hogy a gyógyszertárat 1782-ben alapították vohia. Legrégibb vizsgálati jegyzőkönyvet az Országos Levéltár Helytartótanácsi Irattárában találtam. A gót betűs német iratok szerint 1788. szeptember 22-én Kolozsváry Ferenc komisszárius megvizsgálta a pápai és veszprémi patikákat. A pápai Miscricordianusok patikájának főgyógyszerésze Fráter Restitutus Nushold, aki diplomáját a bécsi fakultáson szerezte 1774. február 13-án H. Deians Josef Habermann dékán aláírásával. Az algyógy­szerész Fr. Nicasus Schöffer oklevelét Prágában szerezte. 22. éves. A gyógyszertár vizsgálati jegyzőkönyv 15 pontban foglalja össze a vizsgálat szempontjait. A szüksége­sen előírt könyveket az első öt pont tartalmazza. Ezek : 1. Pharmacopea provinciális annis 1780 2. Dispensatorium Vienense 3. Dispensatorium Würtcnbergensc 4. Taxa Posoniensis 1779 5. In jedem Apotheken notformende Defectorium 6. A sygnaturákra vonatkozik „Von Monath Zu Monath Sygnaturc" 7-9. Ambrae, Medicamentum 10. Laboratorium 11. Aguarium 12. Herbarium - Alfabetisch 13. Electuarium 14. A bécsi súlysorozat használatát bevezették 15. A szegényeknek az ár 20%-át elengedték Azután részletesen felsorolja a következő csoportokba tartozó szereket: Acetum Aguae, Conservae, Elcctuariae, Elixirium, Kmplastra, Extrada, Liguor, Linimenturae, Mesurialia, Balsama, Ipecacuanhae, Ague Mineralia, Gumi, Résina. Megtudhatjuk, hogy abban az időben mely csoportban melyek voltak a hivatalos gyógyszerek és ezeket így értékeli: „aller gut, gut, sind gut" 5 Az 1788. január 18-án a gyógyszertárat vizsgáló Vesta Lőrincz protomedikus a gyógyszertárat rend­ben találja.

Next

/
Thumbnails
Contents