Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

P. Szabó György: A türelmi rendelet (edictum tolcrantiae) fogadtatása és hatása Veszprém vármegyében, a pápai és a veszprémi református gyülekezet történetének tükrében

vatalosan értesítette - Kolozsváry Ferenc megyei esküt útján - Ruszék János pápai bírót, hogy a pápai reformátusok vallásgyakorlatának engedélyeztetése már megtörtént, ezért felkérte, hogy a rendeletet a városban hirdesse ki és tetettesse közzé. Figyelmeztette, hogy „elkezdvén exercitiumukat a feljebb írt atyafiak, legkisebben őket akádolyozni ne merészeljék."

87 A városbíró megtehette kötelességét, mert a rendelet közzététele a katolikus lakosok zavargása nélkül megtörtént. A pápai ref. egyházközség III. sz. Vegyes Anyakönyve egyik lapján olvashatjuk: „Tevéire járván a Pápaiak Templomba, úgy ott is kereszteltették gyermekeiket és ott Confirmait attak, némelyek oda is temetettek. Azért ezen Marticula Tevelen történt dolgokat foglal magában . . . Minek utána pedig Anno 1783. Die 11-a Május. Pápán a Nagy Isten Kegyelmébül Királyi Parancsolat mellett ismét elkezdődött a Reformata Ecclésiának Isteni Tisztelete ... Eőry János fő curator, 1784. okt. 24."

88 Az utolsó számozatlan lapon pedig, ezt a beírást találtuk: „Anno 1783. Dje 11-a Maj. A Nagy Isten Kegyelmébül Pápán A Reformata Ecclesia újra Hellyre állott, az Isteni Tisztelet királyi engedelem mellett folytatódott . . . Nomen Domini Benedictum. 9 Zsoldos János, a pápai lelkész levele alapján, Keresztesi József is megörökítette Naplójában a nevezetes eseményt. „Pápán 31 esztendők után május 11-én kezdődött az isteni tisztelet . . . Oskola is engedtetett." 0 Eőry János 1802-ben így emlékezett vissza: „ . . . azon időközben a régi imádságos helyünk, ahol most fekszik az újonnan épült templom, kitisztittatván, május hónak 11. napján Anno 1783. elkezdettük Pápán az isteni tiszteletet ... az összegyűlt nagy sokaságnak nagy örömével és vigasztalásával és senki minket meg háborítani nem merészelt. Vallásgyakorlatuk megkezdésekor régi épületeik visszaadásáról még mindig nem történt intézkedés. Tudták, hogy ősi telkeiket nem kapják már vissza, és lerombolt templomuk helyérc sem építkezhetnek. Ezért annak a fészernek a helyén, ahol az első istentiszteleteket tartották, megkezdték a mai Ótemplom" építését. 1783. elején fogtak az építésnek az Eőry-Szabó féle nemesi funduson. Amíg a templom épült a gyülekezet az Alsóvárosban lévő pajtában gyűlt össze. Az új kőtemplom 1784-re készült el, a türelmi rendelet korlátozásainak megfelelően, torony és utcára nyíló kapu nélkül. Az iskola 1783. májusában tért vissza Adásztevelről. A tanítás eleinte a Szent László utcai telken lévő bérelt házban folyt. 1785-ben megépült a Torkos-család telkén az iskola és a professzori lakás. Ekkor már két preceptor működött a rektor professzor mellett.

9 Az 1785. május 27-én tartott egyházközségi konzisztórium jegyzőkönyvében ez áll: „Tiszteletes Járdánházi Gábor professzor uram a maga funkcióját elkezdette, az iskolai ifjúság tanításához fogván in Nomine Domini Amen" Az iskola további történetének tárgyalása, nem tartozik tárgykörünkbe. Csak annyit jegyzünk meg, hogy a türelmi rendelet teremtette meg azt a légkört, amellyel megindulhatott a pápai iskola főiskolává való fejlődése. Abban, hogy a pápai iskola egyházkerületi anyaiskolává válhatott és felfejlődhetett a másik két híres főiskola, a pataki és a debreceni mellé, s hogy az oktatás színvonala óriási mértékben javult, - talán mégis Mándi Márton Istvánnak volt a legnagyobb szerepe, akit a pápaiak 1790-ben nyertek meg a kollégium számára.

95 1785-ben, a királyi udvari kamara elrendelte, hogy a veszprémi adóhivatal fizesse ki a pápai ref. egyházat megillető 2 825 forint és 22 krajcárt, kamataival együtt.

96 Mivel a pápai reformátusok elvesztették ősi telkeiket, és az azokon lévő épületeiket, jogosnak tartották, hogy a földesúr adjon új telket egyházi épületeik számára. A földesúr azonban erre nem volt hajlandó, így ezt kénytelenek voltak jelenteni az uralkodónak. A reformátusok kérvényét József, 1785-ben így szignálta: ,,

Comes Pálfy finiatur semel cum hiis querimoniis"

97

. A földesúr még abba is nehezen nyugodott bele, hogy a kálvinisták a saját teheükön építsenek templomot.

98 Ám a veszprémiek sem sokáig élvezhették a régen vágyott szabadság mámoros örömét. „De itt sem soká tartott a mi elkezdett nagy örömünk, mivel hogy a zűrzavaros Forgó Szelek és Fenyegető Mendörgések újra meg háborították kevés ideig tartott tsendességünket ..." olvashatjuk Tatay Imre kéziratos egyháztörténeti munkájában. A helytartótanács ugyanis július 14-én arról értesítette a vármegyét, hog^ a király március 7-én a veszprémi reformátusoknak csak kántortartást engedélyezett, tanítótartást nem. Mivel Veszprémben jól működő latin és nemzeti iskolák tevékenykedtek, a kormányzat valószínűleg ezért tartotta feleslegesnek a református iskolát. A felsőbb döntést július 19-én (1783) közölte a reformátusokkal a vármegye.

100 Az építkezést és a gyűjtést mégis folytatták tovább, mert bíztak a Bécsbe gyorsan felterjesztett érveik és bizonyítékaik eredményességében. Ebben leírták, hogy ők eddigi kérvényeikben, felterjesztéseikben ill. a személyes kihallgatások során, a templom és az iskola építéséért, a prédikátor és az iskolamester tartásáért mindig együtt könyörögtek. Ezzel arra utaltak, hogy számukra a vallás szabad gyakorlása - a protestáns hagyományoknak megfelelően - elképzelhetetlen felekezeti iskola nélkül. Közben a vármegye a tettek útjára lépett, s augusztus 18-án hivatalosan is betiltotta az iskolaépítés és a tanítás folytatását.

102 Ezért a reformátusok aug. 22.-én újra a királyhoz folyamodtak, hogy engedje meg az iskola építésének befejezését s a tanítást, hisz pápán és Győrött is van református iskola, és a türelmi rendelet erre is lehetőséget ad. Az uralkodó kedvező reagálása és utasítása következtében a helytartótanács október 6-án (1783) értesítette a vármegyét, hogy a korábbi tiltó rendelet a hatályát vesztette. Ezt a rendeletet Keresztesi egészében véve közli. A rendeletet az okt. 25-i gyűlésen olvasták fel, ezzel megszűnt az iskolaépítés és a tanítás tilalma.