Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

P. Szabó György: A türelmi rendelet (edictum tolcrantiae) fogadtatása és hatása Veszprém vármegyében, a pápai és a veszprémi református gyülekezet történetének tükrében

vármegye azt is megkísérelte, hogy a város és a püspök adósságát a helybeni reformátusokra hárítsa. Aztán ismét felhozta érvként, hogy a király az országgyűlés nélkül nem is adhat szabad vallásgyakorlatot. A reformátusok kihangsúlyozták, hogy a vármegye és a katolikusok ezzel a király jogaiban kételkednek, másrészt ők csak azt kapják vissza, amit egykor a hazai törvények semmibevételével elvettek és megtagadtak tőlük. Hivatkoztak a régebbi békekötésekre, melyek biztosították a protestánsok vallásgyakorlatát illetve arra, hogy a vármegye ellentétbe került önmagával, mert amikor a türelmi rendelet az 1782. január 25-i közgyűlésen publikáltatott, akkor többek között Uyen sorokat intézett a nemes vármegye a királyhoz: „ . . . megértettük rendelkezéséből, hogy a vallás ügyére tartozó dolgok, az 1715. évi XXX. tc. alapján a királyi Fenség jogkörébe tartoznak." Láthattuk, hogy a megye és a klérus milyen keresett fogásokkal avatkozott bele a veszprémi reformátusok szabad vallásgyakorlatának kérdésébe. A reformátusok válaszában egyébként nagyon okosan - burkoltan benne rejlett a katolikusok és a vármegye felé irányozva - a felségárulás és a törvényszegés vádja, amitől azok kétségtelenül megijedtek. Mindenesetre újabb folyamodvány megírása vált szükségessé, melyet személyesen akartak átnyújtani - biztos, ami biztos - a királynak. Ezért az 1782. szept. 15-én tartott egyházközségi gyűlésen elhatározták, hogy ablegátust küldenek Bécsbe, aki megsürgeti az „exercitium"-mal kapcsolatban beadott kérvényt, és, hogy „, . . . azokat a sérelmeket és fogyatkozásokat, melyeket a T.N. Vármegyének conscriptioja és optioja körül ellenünk tapasztaltunk, Ö Felségének egyenesen taglalja." 69 1782. május 21-én tárgyalta meg a vármegye a helytartótanácstól leérkezett királyi rendeletet, amely a pápaiak januárban beadott kérvénye alapján elrendelte a szükséges vizsgálatot. Érdekes módon a vármegye csak augusztus 26-ra tűzte ki a vizsgálat időpontját. Esterházy Károly azonban újabb akadályt akart a pápai reformátusok elé gördíteni. Attól tartott, hogy a vizsgálat a reformátusoknak visszaítéli elvett fundusaikat. Ezért, hogy ezt megakadályozza, a fundusokat ráépítkezéssel akarta megterhelni. A pápai református egyház bíróilag intette meg az egri püspököt, hogy elfoglalt épületeik helyén semmiféle építkezést ne kezdhessen a vizsgálat megtörténte előtt.

7 A vármegye azonban ekkor is a földesúr kezére játszott, hisz húzta-halasztotta a vizsgálat megejtését. A püspök-földesúr és a vármegyei vezetés cinkostársak voltak. Nem csoda, hisz a főispáni székben akkor már a „jó rokon" gr. Esterházy Imre ült, aki szintén minden tőle telhetőt elkövetett a türelmi politika érvényesülése ellen.

71 A vármegye még májusban értesítette Esterházy Károlyt a királyi rendeletről, és a megejtendő vizsgálatról, de a vizsgálatot csak augusztus 26-án tartották meg. A közben eltelt három hónapot a földesúr ügyesen fel is használta. A reformátusoktól elvett épületek mellett, gyors ütemben gazdasági épületeket húzatott fel.

7 A vizsgálatot lefolytatták. Tanúkat hallgattak ki, akik megegyezően tanúsították a múltbeli vaUásgyakorlatot, ill. a parókia, az iskola, a professzori ház és a kőtemplom református voltát. A vizsgálat arra is kiterjedt, hogy a pápai kálvinisták meg tudnak-e felelni a rendeletben előírt feltételeknek? A hivatalos összeírás 129 házbirtokos református nemes családot mutatott ki. Ez messze meghaladta a türelmi rendeletben előírt számot. Megvizsgálták anyagi potenciáljukat is, s arra jutottak, hogy a helyi reformátusok gyülekezeti életüket zökkenőmentesen gyakorolhatják ül. folytathatják, mert rendelkezésükre áll a Szondy-alapítvány letétbe helyezett 10 000 forintja, melynek akkor lép haszonélvezeti jogába a református gyülekezet, ha Pápán megkezdődik a nyilvános vallásgyakorlat. A májusban kért jelentéseket mindkét gyülekezet esetében, a vármegye csak szeptemberben küldte fel a helytartótanácsnak. De úgy látszik, hogy a helytartótanács is a vármegye véleményén volt, mert esze ágában sem volt a vizsgálat eredményét tovább küldeni a kancelláriának, ezért a kancellária október 18-án (1782) megsürgette a pápaiak ügyében a helytartótanács jelentését. A pápaiak kérvényezésére ezt 1783. febr. elején újból meg kellett sürgetni, míg végre felterjesztették a jelentést. A türelmi rendelet sokféle magyarázati módra, kibúvóra, és „véletlen félreértésre" adott lehetőséget a türelmi politika kerékkötőinek. Ezt a pápaiak maguk is érezhették, ezért 1782. június 17-én kérték az 1781. okt. 25.-Í türelmi parancsot magyarázó háromféle királyi leirat hiteles másolatának kiadatását a vármegyétől, amit meg is kaptak. A szept. 7-én tartott gyűlésen a vármegye dacolva a legfelsőbb irányítás utasításaival, határozatot hozott, hogy vallásügyekben az intézkedés nem az uralkodó, hanem egyedül az országgyűlés feladata. Kimondták, hogy a protestánsokat az artikuláris helyeken sem illeti meg a vallásgyakorlat joga. Hiába tiltakozott a megye protestáns testülete, nyilatkozatukat olvasatlanul viszszaadták. A végrehajtás lassúsága, a helytartótanács és a vármegye tudatos szabotálása éppen a veszprémi reformátusok ügyén keresztül tűnt fel Józsefnek. A veszprémiek beadványa - amelyben ismételten vallásgyakorlatuk engedélyezését kérték érvekkel és bizonyításokkal alátámasztva, s melyben cáfolták a megyei vizsgálat téves adatait, a vármegye róluk adott hamis információit — már réges-rég megérkezett az uralkodóhoz, mivel azt Tatay Imre személyesen vitte fel Bécsbe, s az október 1-én tartott kihallgatáson átadta az uralkodónak. Ellenben a vármegye felterjesztése az augusztusban tartott vizsgálatokról, a helytartótanácstól még mindig nem érkezett meg. Az államtanács (Gebler és Martini előterjesztésére) azt javasolta, hogy utasítsák a kancelláriát részletes beszámolóra a veszprémi üggyel kapcsolatban, de József áthúzva