Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Tamási Judit: Népies kályhacsempék a nagyvázsonyi Kinizsi-várból

vati udvarház egyik kályhájához olyan változatban is készítették, amelyen a háromszög felsó' csúcsára még egy lovagfejet formázó plasztikus díszítményt is illesztettek.

143 Ez a kiálló díszítmény az azonos műhelyből származtatható vasvári csempék esetében már elpusztult, csak indításából, a rendkívül vastag nyakrészból következtethetünk hajdani meglétére.

144 Talán szintén e típushoz tartozott a Zala megyei Pákáról közölt apró töredék.

145 Hasonló jellegű, körbe szerkesztett központi motívum díszített egy Pécsett előkerült, trapéz alakú, mérműves oromcsempét, amely úgy készülhetett, hogy egy eredeüleg háromszögű csempe felső csúcsát vízszintesen lemetszették, s helyére egy gombocskát ragasztottak.

1 6 Ugyancsak gombocskával zárult egy Tolna megyében, a kenései határban talált háromszögű, áttört előlapú oromcsempe, amelynek mustrája egyszerűbb, tisztán geometrikus jellegű.

147 Eddig idézett példáink mind dunántúliak, pedig az áttört előlapú, háromszögű oromcsempék az Alföldön sem voltak ismeretlenek. Legdélebbi lelőhelyük Juliskaháza (v. Bács-Bodrog m.),

148 de üyeneket tárt fel Papp László Baracson,

149 Bálint Alajos Nyársapáton, 15 0 valamint Szabó Kálmán a Kecskemét környéki falvakban.

151 Végezetül a fonott vagy fonást utánzó sarokdíszítményeket említjük meg mint az utolsó olyan kályhaelemet, amely a dunántúli népies műhely(ek) szinte valamennyi kályháján megjelent. A ránk maradt töredékek csak a 12-13. nagyvázsonyi típusról tanúsítják, hogy függőleges élüket ilyen kötelet utánzó díszítéssel hangsúlyozta a fazekas-kályhás mester, de joggal tételezzük fel ezt más csempéknél is. A Kinizsi-várban két változata került elő: a két agyagszál tényleges összefonásával kialakított és a fonást csak ferde bevagdalásokkal imitáló. Harmadik lehetőségként említhetők azok a külsovati csempék, amelyek hosszanti élén X alakú bevagdalások jelennek meg. Az első variáció készítésekor a fazekas kisodort két vékony agyaghurkát, és összefonta őket, a 2-3. változatot viszont késsel metszette be az agyagba Akármelyik megoldást választotta is, e díszítmény mindig utolsóként került a sarok csempékre. A munkafolyamatot a két önálló elem (a tál alakú kályhaszem vagy domborított díszes csempe és a félcsempe) külön-külön történő korongolásával, 01. préselésével kezdték, szikkadás után ezek összeragasztásával folytatták, majd újabb szikkadást követően a sarokélek kialakításával fejezték be.

15 3 Nem áll itt módunkban felsorolni mindazokat a lelőhelyeket, amelyeken kötéldíszes sarokcsempék kerültek elő. Meg kell elégednünk annak leszögezésévei, hogy a kötéldísz megintcsak a népies csempék dunántúli csoportjára jellemző elsősorban, de szórványosan megtalálható az alföldiben is. Feltűnő, hogy elterjedési területe a Dunántúlon is meghaladja az itt tárgyalt műhely(ek) piackörzetét. Nyilván kevésbé „műhelyspecifikus", mint az előbbi motívumok bármelyike. A következőkben ismertetésre kerülő csempecsoport keletkezését egy az eddigiektől eltérő műhely működésének tulajdonítjuk. A 22-24. típusokat és egyéb meghatározhatatlan töredékeket azért mertük egyazon kályha alkotóelemeinek tartani, mert egy technológiai jellegzetesség felettébb valószínűvé tette, hogy együtt, egyszerre égették ki őket. Ez a technológiai jellegzetesség a kissé fémes árnyalatú, sötétszürke felület, amely egy technológiai értelemben tökéletlen redukciós eljárás következménye. Gyakran grafitozásnak vélik, holott sem a grafitszemcséknek az agyaghoz való hozzákeveréséhez, sem a kerámiafelületek égetés utáni vízzel kevert grafitpéppel történő bevonásához és száradás utáni kifényezéséhez semmi köze.

154 Akkor keletkezik, ha a redukáló égetés igen magas hőmérsékleten megy végbe, ennek következtében a szén kiválása a szénmonoxid tartalmú égési gázokból nem tökéletes, s így a sötét felületek kialakításában a vasvegyületek nagyobb szerephez jutnak.

155 Biztosra vehető azonban, hogy esetünkben az ezüstös felület keletkezésének oka nem a technológiai fogyatékosság, hanem tudatos mesterfogásról van szó. A közelmúlt egyes néprajzi megfigyelései ugyanis arról tanúskodnak, hogy a fazekasok kifejezetten törekedtek üyen fémesen csillogó kerámia égetésére, egyszerűen mert - vevőikkel együtt esztétikusabbnak tartották a matt fekete felületű cserépárunál.

15 6 Az e csoporthoz sorolt csempék analógiáit csak nagyon szűk körben kereshettük. A 22. típus azonos negatívval készített töredékeit kizárólag a csepelyi udvarházból ismerjük,

157 a 23. típusét Csepelyről

158 és a Szt. Mihály kolostorból,

159 míg a 24. típusét csak utóbbi lelőhelyről.

160 Az azonosíthatatlan töredékekhez párhuzamokra mindeddig nem leltünk, ám már eddigi ismereteink alapján is biztosra vehetjük, hogy az ezüstösszürkére égetett csempék e csoportja egy olyan helyi műhelyből származik, amely csak egy szűk piackörzet - a Vázsonyi-medence: a Kinizsi-vár, a csepelyi udvarház és a pálos kolostor igényeit elégítette ki. E műhely termékének véljük a 14. típusú virágmintás félcsempe mellett azokat az állatalakos kályhacsempéket is, amelyek a csepelyi udvarházban a fentiekkel együtt kerültek elő.

161 A 19. típushoz párhuzamot idézni nem tudunk, de formai jegyei alapján elképzelhetőnek tartjuk, hogy az oroszlános és Szt. György alakos csempékkel fémjelzett nagy kör egyik eddig ismeretlen típusa. A csepelyi A típusú oroszlános csempe azonos préselőmintából származó töredékeit kizárólag Csepelyen és a pálos kolostorban

163 tárták fel, tehát ezek lokális elterjedésű darabok, egy helybeli, csak a közvetlen környék számára dolgozó mester készítményei. A 21. típus egyelőre szintén párhuzam nélkül áll, műhelyösszefüggései ismeretlenek, csak annyit mondhatunk róla, hogy egy a többitől gyökeresen eltérő műhelygyakorlat áll mögötte.