Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

EGYHÁZTÖRTÉNET, TÖRTÉNETI FORRÁSOK - Márkusné Vörös Hajnalka: Kényszerű migráció a Bakonyban és a Balaton-felvidéken. A lakóhelyüket elhagyni kényszerülő protestáns magyarok életlehetőségei a 18. században

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. püspökké. A zágrábi egyházmegyéből érkező egyházfő elsőként jogilag rendezte a városban lakó társadalmi csoportok helyzetét. A nemesek és a szabadosoknak (libertinusoknak) nevezett városi polgárok mentességét és szabadságát örökre elismerte - természetesen nem a végvári kiváltságokhoz, hanem a magyar törvényekhez képest, ami a korábbi mozgásterüket jelentősen szűkítette (különösen a vallásgyakorlat és a haszonvételek szabadságát csorbítva). Az állami támgatás ellenére nehéz feladatnak bizonyult a protestáns közösségek használatába került katolikus javak visszaszerzése, hiszen ezek a közösségek és lelkipásztoraik joggal tekintették magukat a reformáció előtti egyház örököseinek. A városi nemesség kiváltságainak biztosítása érdekében 1723-ban, majd 1725-ben külön szerződést kötött a püspökkel, aki ebben nemesi jogaikat elismerve kivette őket a városi bíróság hatásköréből, és a püspöki városrészen lévő telkeiket, külső birtokaikat is adómentesnek ismerte el.

3

4 A protestáns várkatonaságot és értelmiséget vallásgyakorlásuk korlátozásával viszont kiszorította a környező református kisnemesi településekre: Nemesvámosra, Szentkirályszabadjára és Kádártára. A veszprémi püspökség lakott bakonyi falvaiban (Ajkarendeken, Városlőd Pille falurészében és Kislődön) protestáns magyarok éltek. Nagyállattartással (marha, sertés) foglalkoztak, makkoltattak és hamuzsírt égettek. A püspöknek sertéstizedet és makkbért fizettek.

3

5 Az 1750-es évekig szabad vallásgyakorlatuk volt (8. kép). A zirci ciszercita rend magyarországi újjászervezését és az építkezéseket 1701-től Pápáról, majd 1726-tól Zircről irányította, de az anyamonostortól (Heinrichau) való függés megmaradt a 19. század elejéig. A zirci közösséget és ügyeket 1750-ig az apát által kinevezett adminisztrátor vezette. A 18. század közepéig csupán egy-két magyar szerzetes került a rendbe, így lelkipásztori tevékenységet hatékonyabban német telepes falvaikban folytathattak. Az 1730-as évekig komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy visszaszerezzék a török hódoltság alatt elszéledt magyar jobbágyokat, tanúkihallgatások sokaaz időpont nagybátyjának hősi halálával esett egybe. Újházi Edina: Gróf Esterházy Imre, a pálos hercegprímás (1663-1745). Decus solitudinis. Pálos évszázadok. Rendtörténeti konferenciák 4/1. Szerk. Sarbak Gábor. Budapest, 2007. 199-203. 34 Hudi József: Veszprém mezőváros nemesi közösségének önkormányzata a 18-19. században. In Mezőváros - kisváros. Debrecen, 1995. 116. /Rendi társadalom - polgári társadalom 4./ 35 Bél Mátyás: Veszprém megye leírása. Veszprém, 1989. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 6. 86-87.; Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár (VÉFL), Litteralium Instrumentorum Jura Episcopatus Wesprimiensis Elencus IV. 307