Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

EGYHÁZTÖRTÉNET, TÖRTÉNETI FORRÁSOK - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna: Konfesszionalizáció a 18. század második felében: felekezeti konfliktusok Bánkon és környékén

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. A nagy anyagi teherrel

8

7 járó eset után Kelliseh Sámuel még huszonkét évig Bánkon szolgált. A többi konfliktushoz képest ez rövid ideig tartott, és a lelkészszel kapcsolatban ez a téma többször nem merült fel. Ennek egyrészt a földesurak lehettek az okai, akiket bár érintett az ügy, de mivel felekezetileg nem voltak egységesek, nem lehetett az egyik fél akaratát teljes mértékben érvényesíteni. Másrészt a vármegyei hivatalnokok is megosztottak voltak. A földesúri befolyás ebben a korszakban már nem volt elegendő egy vallási kérdés végleges befolyásolására. A Elelytartótanács gyorsan és a bánkiaknak kedvezően hozott ítéletet, amely ellen a katolikus fél képviselői nem léptek fel újra. Miután Felsőpetényben sem a bánki lelkész (1754 óta), sem a tanító (1772 óta) hivatalosan nem végezhette el a szentségek kiszolgáltatását, új jelenségként a lakosok saját maguk temették el a halottakat (10.). 1772-ben a felsőpetényiek Bánkra akarták átvinni temetni a halottjaikat. A bánkiak azonban kikötötték, hogy a földesuraktól kérjenek ehhez engedélyt, és szerezzenek temetőnek való földet Bánkon. A felsőpetényiek küldöttei először az egyik földesúr tiszttartójához folyamodtak. O átküldte őket magukhoz az érintett földesurakhoz: Révay Kristófhoz és Gyurcsányi Ignáchoz, akik éppen Alsópetényben tartózkodtak. Az öttagú küldöttség elment Révayhoz, útjukat állta azonban Urbanovitz Mihály, aki először maga ment be „megtudakozni, ha vallyon be mehetnének é" a küldöttség tagjai. Tárgyalásra végül is nem került sor, mert Urbanovitz így intézte el az ügyet: „nints kenteknek annyi pénzek s jószágok az mellyen tüliink Bánkon temetésre való engedelmet szerezhetnének... abbúl semmi nem lehet. "

8ÍÍ A felsőpetényiek hazatértek, de még ekkor sem vették igénybe a nőtincsi plébános szolgáltatásait, aki minden lelkészi szolgálatra kész lett volna,

8

9 hanem maguk kezdték eltemetni a halottaikat. Ez hamar feltűnt a plébánosnak, az 1772. novemberi kihallgatás során a küldöttek meg is győződtek a négy lakos tevékenységéről, akik énekes temetést végeztek.

9

0 1773 tavaszán másodszor intették meg a négy embert, hogy ne végezzenek olyan feladatokat, amelyek a tanítót illették volna.

9' A tanító számára azonban a temetés szintén tilos volt, valószínűleg ezzel próbálták rákényszeríteni a felsőpetényieket arra, hogy a szomszédos plébános temetésével éljenek. Ők 1774-ben azonban a katolikus tanítók hasonló gyakorlatára hivatkozva kérték, hogy az evangélikus tanító is temethessen 87 Az 1780-as évek elején a templomépítéshez támogatást igénylő bánkiak az elmúlt év nagyobb kiadásai között említették meg az 1772. évi „fatális inquisitiot". Okolicsányi: i. m. (2009) 119. 88 VPL I. 1. bf. Fasc. 4., No. 13. - 1775. május 1. felsőpetényi kihallgatás, Hrobár János vallomása. 89 MOL C 40, Lad. E., Fasc. 5. - 1775. május 15. a váci konzisztórium levele. 90 VPL 1. 1. d. APN 1. 1772 - é. n., jelentés a nyomozásról Nógrád vármegyének. 91 VPL 1. 1. bf. Fasc. 12., No. 15. - 1773. február 1. Egry József levele. 247