Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. tendő hamvazószerdáján az előbbi virágvasárnapkor szentelt pimpó elégetésével nyerik a hammazáshoz szükséges hamut. A nyári virágokat Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én szenteltetik. Úgy tartják, hogy ezen a napon az egész mező minden burjánját megszenteli a Boldogságos Szűz Mária, de mégis jobb, ha külön is elmennek vele a templomba. Van, aki csak néhány szálat visz, de a legtöbben arra törekednek, hogy lehetőleg minél többféle növényt szenteltessenek. Ilyenkor sem számit a virág szépsége, illata, hiszen a szentelést követően nem a természetes adottságait használják, hanem a szenteléstől kapott erejével a virágvasárnapon szentekhez hasonlóan beteg, „megijedt" gyermeket, megrontott tehenet füstölnek, nagyidő elejibe füstölődnek. Van aztán a moldvai csángók hagyományos ismeretanyagában néhány olyan gyógyító növény, aminek különleges erőt tulajdonítanak. Ezeket rendszerint titokzatosság veszi körül, s nem a mindennapi gyógyítások során használják. Már gyűjtésekor gondoskodnak a természetfölötti erők jóindulatáról, gyakran antropomorf vonatkozások erősítik a folyamatot. Az ilyen növényekről mindig megkülönböztetett tisztelettel beszélnek. Ezekről mondják kissé elfogódottan, kellő titokzatossággal, hogy az „nagyerejű burján". Ezeket a növényeket nem annyira konkrét szervi bajokra, hanem elsősorban mentális, közérzeti, szubjektív panaszok (mint ijedtség, éjszakai rettegés, hidegrázás, álmatlanság, vagy a „rosszféle betegség"-nck nevezett epilepszia) esetén használják, és fürdővíznek vagy füstölésre alkalmazzák. Ilyen például az egész Csángóföldön odoleánkának nevezett mezei macskagyökér és a lüdérclőtte burjánként ismert különféle veronika-fajok (Veronica sp.). E két növényről a „rosszak" úgy beszélgetnek, hogy: „Ha, s lüdérclőtte ne lett lenne, azegísz velág a mehénk lenne!" Nagyerejű burjánnak tartják továbbá a csángók körében örménygyökémek mondott, impozáns megjelenésű pompás peremizst (Inula helenium). Mint emlékeznek, különös gondot fordítottak a növény természetes erejének mágikus eszközökkel történő erősítésére: imádkoztak hozzá, ételt vittek neki, áldozatot mutattak be számára, valósággal emberszámba vették. Pusztinában „régen a bábák úgy ásták ki, hogy kényért vittek, vagy málét és sót, rátették a gyökerire, s imádkoztak. Elmondták a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, egy tőre. De azt nem ásták ki, hanem ástak mást". Ezeket a nagyerejű burjánokat még most, mágikus nimbuszuk halványodó folyamatában is övezi bizonyos tisztelet. Igaz, hogy ez sok esetben már darabokra tört, de ezek a darabok sokszor más és más növényre szállva, azok hírét és rangját emelik. Nem úgy gyűjtik, nem úgy használják őket, mint sok más, úton-útfélen fellelhető, bármely kerítés tövében megkapható burjánt, ha173