Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. tén az ún. alternatív gyógyászat körébe tartozóknak), de esküvői szertartást is tar­tottak már a park területén. Minden évben a május 20-a előtti szombaton Atilla-na­pot rendeznek, amikor kulturális, zenei, gasztronómiai programokkal várják az ér­deklődőket. A programban szerepel koncert, kirakodóvásár, pásztorkutya-bemutató, fogathajtóverseny, borkóstoló, bográcsozás, valamint különféle történelmi előadások. A gyógyulási vagy rekreációs céllal érkezők a helyen gyakorlatilag nem vé­geznek különösebb cselekvéssort. Vannak, akik piknikeznek, napoznak, játsza­nak, illetve különböző pozíciókban (földön fekve, füleket befogva, lótuszülés­ben stb.) próbálják elősegíteni, hogy az energiát szervezetük befogadja. „Érez­ni az erő és nyugodtság áramlását [...] Előbb pihentünk, beszélgettünk, meget­tük a magunkkal hozott ebédet azután átsétáltunk arra a részre, ahol kifejezet­ten érdemes tartózkodni, ha valaki élvezni szeretné a hely pozitív erejének ha­tásait. Itt meditálni kezdtünk, áramoltattuk a testünkben az energiát. " 1 1 „Olyan érzésekkel tölt el ez a hely, mely a szeretetet teszi a lelkünkbe ...Én azért szere­tek itt lenni- többször is feljövünk, mert itt nyugalmat, békét találunk. Szellemi­ekben is gazdagok leszünk, lelkünk, érzéseink nemesednek. A kinti világ nehéz­ségeit könnyebben vészeljük át, mert tudjuk, hogy van kihez fordulni, s ha csak rá gondolunk ezekre a Szent helyekre, béke költözik a szívünkbe. " 2 8 (5. kép) Dobogókő „Ha ránézünk a térképre, látható, hogy a Duna és hegyek vonalának köszön­hetően egy szívre emlékeztető formál jelenítenek meg. Ennek a formációnak a kellős közepén található az a hegy, amelynek a neve Dobogókő. - Az egész rendszernek szívalakja van, a belsejét Dobogókőnek hívják," 2 9 Egyre inkább közkeletűvé válik az a vélekedés, hogy a Föld „szívcsakrája", azaz energiaköz­pontja a Pilis hegységben található. Sorra jelennek meg a különböző médiák­ban az erről szóló tudósítások, amelyek szinte mindegyike hangsúlyozza, hogy a vélekedés a dalai lámától származik, aki 2000-ben látogatta meg a hegyet. 30 Dobogókő jelentősége azonban ennél lényegesen összetettebb. Az ezotérián kí­vül szoros kapcsolatban áll a vallásként funkcionáló nacionalizmussal és patri­otizmussal, valamint különféle kisegyházakkal. 27 43 éves férfi, Kecskemét, 2008.09.23. 28 http://taltos.mconet.biz/szent_helyek/pilis_te gyonyoru_dobogoko_szent_hely_ epitese_3496_400474.html Utolsó letöltés dátuma 2008.09.24. 29 http://www.magtudin.org/Kiralyi%20dobogo.htm Utolsó letöltés 2008.10.12. 30 www.dobogoko.net Utolsó letöltés dátuma 2008.10.01. A dalai láma 201 l-es látogatása során ezt egyértelműen tagadta. Az ezzel kapcsolatos előadás internetes elérhetősége: http://www . youtube.com/watch?v=b7zOw2diQlg Utolsó letöltés dátuma: 2011.04.05. Mindennek ellenére a vélekedés továbbra is terjed. 138

Next

/
Thumbnails
Contents