Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)
NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. A tanulmánykötet első témaköre a Napjaink vallásossága címet viseli. Az ide sorolt tanulmányok a több felekezethez és etnikumhoz kötődő különböző vallási jelenségek, egyházias szokások leírásával, értelmezésével foglalkoznak Kárpát-medencei viszonylatban. Lanczendorfer Zsuzsanna a Veszprém megyei Nemeshany községben található 19. századi, az Istenszülőt és Jézust ábrázoló képoszlop köré szerveződött szokásokat, a szájhagyományban élő, hozzá kapcsolódó csodás gyógyulásokat elbeszélő történeteket mutatja be. Silling István a nyugat-bácskai Szent Antal tiszteletének identitásmeghatározó szerepéről ír, Bödi Erzsébet pedig a kárpátaljai húsvéti ünnepekről. Szüts István Gergely egy szlovákiai magyar település, az 1943-ban megszüntetett Bódva-völgyi Derenk egykori lakói és leszármazottai templombúcsújának leírásával érzékelteti a 20. század politikai határváltozásainak traumáit, a vallás megváltozott funkcióját, és rámutat arra a megfogalmazott akaratra, amely a közös múlttal rendelkező közösségek irányából indul el önazonosságuk újradefiniálására. A felekezeti és etnikai együttélés kölcsönhatásaival több tanulmány is foglalkozik. Sz. Tóth Judit a Pest megyei nemzetiségek (német, szerb, horvát/rác, szlovák), Szőke Anna a kishegyesi romák, Toldi Eva a moldvai és gyimesi csángók vallási/etnikus megújuló hagyományairól ír. Lukács László a moldvai magyarok Szent István király tiszteletéről értekezik, és arról a sajátos helyzetről, ahogy a politika által befolyásolt és nyelvében mindinkább térvesztett moldvai magyarság világképében Szent István magyar király átadja helyét Szent István vértanúnak és Nagy István moldvai vajdának. A Szent István-búcsút ma már csak Pusztinán ülik meg, de itt sem augusztus 20-án, hanem - a világegyház naptárához igazodva - szeptember 2-án. Halász Péter írása azt az értékrendszert próbálja érzékeltetni, hogy a hitnek és a hiedelemnek milyen szerepe van a moldvai csángó magyarok gyógynövényhasználatában. Az egyéni ájtatossági formák, illetve az egyén életének az egyházi fennhatóság alá nem eső, de elmélyült vallásosságával kapcsolatos területeire kiterjedő vizsgálati eredményekről is több tanulmányban olvashatunk. Tornán Zsóka egy parasztasszony különleges rózsafüzéreiről, „olvasóiról" ír, illetve a „rózsafüzérek terjedéséből" próbál következtetni annak kapcsolathálójára is. Kunt Gergely írása a fehérvári novícius, Kaszap István kultuszába avat be bennünket, Frauhammer Krisztina kézirata pedig a máriapócsi kegyhely látogatási könyveibe bejegyzett modern mirákulumok sajátosságaival foglalkozik. ErdenVörös Emese tanulmányából egy új, Magyarországon nem gyakorolt, azonban a határainkon túli magyar római katolikus egyházi közösségekben elfogadott, az újonnan felszentelt „latin kispap" életéhez kapcsolódó szokásegyüttesről, az ún. újmiséről szerezhetünk ismereteket. Az újmise egyfajta átmeneti rítusként 12