Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

V. Vallásgyakorlás, népi erkölcs - Tánczos Vilmos: A moldvai csángók népi vallásosságának kutatása (Kutatástörténeti összefoglaló)

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. 1.4. Romániában az ötvenes évek első felében kedvezőtlen fordulat következett be a csángókérdés hivatalos megítélésében (pl. 1952-ben felszámolták a Magyar Népi Szövetség csángó szervezeteit, 1953-ban bezárták a csángóföldi magyar iskolákat, 1954-ben leállították a Tanulmányok a moldvai csángókról című tanulmánykötet

10 nyomdai munkálatait stb.). Az ideológiai fordulat következtében néhány év leforgása alatt az intézményesen végzett folklorisztikai gyűjtőmunka is ellehetetlenült, és az évtized végére gyakorlatilag meg is szűnt. A kolozsvári Folklór Intézet kutatói (pl. Faragó József), állásukat féltve, nem tartották már célszerűnek további terepmunkát folytatni Moldvában. így nemcsak a megkezdett gyűjtések szakadtak meg lassan, hanem a befejezett gyűjtéseket sem lehetett már publikálni. A helyzet a „proletár internacionalista" Magyarországon sem volt kedvezőbb, ahol a Moldvából kitelepedett csángókkal és a bukovinai székelyekkel foglalkozó értelmiségiek feje felett állandóan ott lebegett a nacionalizmus és irredentizmus súlyos vádja. A korábbi intézményes kutatások helyett az 1960-as, de főleg az 1970-es évektől elkezdődött A „PARTIZÁNGYŰJTŐK" munkája, akik megfelelő intézményi és anyagi háttér nélkül, nehéz gyűjtési körülmények között dolgoztak. Ezek a jobbára egyéni gyűjtések természetesen nem hozhattak olyan eredményeket, mint amilyeneket nagyobb, hivatalos intézményi háttérrel és összehangoltan dolgozó munkacsoportokkal ennyi év alatt el lehetett volna érni, de a „tilosban járó" egyéni kutatók eredményei így is rendkívül jelentősek, sőt olykor meghökkentően impozánsak. Ezek a néprajzkutatók, akik mindenekelőtt a néprajzi jelenségek rögzítését, megörökítését tűzték ki célul - egyrészt éppen azért, mert intézményes kereteken kívül tevékenykedtek, másrészt meg azért, mert időközben a folklór fogalmát a szakemberek a korábbinál tágabban, a vallásos folklórra is kiterjedően kezdték értelmezni — már tudatosan kezdték gyűjteni a vallásos folklórműfajokat is, sőt olykor még közleményeket is sikerült megjelentetniük a vallási néprajz területén. Ez a korszak egészen a romániai rendszerváltásig tartott. Az ekkor tevékenykedő folklórkutatók közül mindenekelőtt KALLÓS ZOLTÁN nevét említjük, akinek néprajzkutatói pályája átível a XX. század második felén, és aki a diktatúra utolsó évtizedeiben a csángó folklór kutatásának valódi egyszemélyes intézményévé vált. Következetes gyűjtőmunkájának eredményét elsősorban a magyarországi, kisebb részben a kolozsvári folklórarchívumok őrzik. A gyűjtésekből publikált kötetek, illetve bizonyos néprajzi tanulmányok

11 egyértelműen jelzik, hogy a ballada- és népdalkutatóként ismert Kallós Zoltán a vallásos folklórjelenségek feltárását is fontosnak tartotta. BOSNYÁK SÁNDORÉ moldvai magyarok hitvilága című monografikus gyűjtésének törzsanyagát a Magyarországra kitelepedett csángóktól gyűjtötte, de Moldvában is végzett terepmunkát. A sepsiszentgyörgyi SERES 313