Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

IV. Vallásos népszokások - Szőcsné Gazda Enikő: Az elkeresztelés

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. nyomait valamennyi felekezetnél felleltem. Egységesen alkalmazták a római katolikusok, reformátusok, és a görög keletiként bejegyzett görög katolikusok is. így tehát a XX. század első felében minden felekezetben gyakorolták. Az elkeresztelés gyógyító eljárás, amelyet a már megkeresztelt csecsemőkön alkalmaztak a helybeliek. A rítust abban az esetben végezték el, ha a csecsemő - az általános megítélés szerint — halálosan betegnek tűnt. Lényege, hogy az életveszélyes helyzetben lévő csecsemő megmentésére hirtelen a szomszédságból 9 asszonyt gyűjtöttek össze, és szentelt vízzel újrakeresztelték a gyermeket. Természetesen, a gyermek az anyakönyvek szerint továbbra is az eredeti kereszteléskor kapott nevét megtartotta, de ettől kezdve a család és a falu az új nevén szólította a csecsemőt. A rítus rekonstruálása céljából több embert kerestem fel, és egyetlen olyan nénivel is sikerült kapcsolatba lépni, aki ő maga is keresztelt el gyermeket. „Neki van meg ehhez a tudománya"-ezekkel a szavakkal igazítottak a Tódinéként ismert, görögkeleti vallású öregasszonyhoz a falusfelek. 1. A rítus A rítus rekonstruálásában fő információforrásnak az említett nénit vettük, mivel ő volt az egyedüli, aki maga végezte a szertartást. A kezdeti feladat a 9 asszony összegyűjtése volt. Informátorom szerint nem kellett azonos nevű asszonyoknak lenniük/' Még az sem volt fontos követelmény, hogy egy valláson legyenek vagy egy nyelvet beszéljenek. „Ha román vót, ha magyar, csak Istent higgyen... Olyan kellett oda, aki Istent hisz. S akkor kellett imádkozni. Miatyánkot, Üdvezlégyet s ilyeneket."

7 Míg a kilenc asszony imádkozott, a ház padlójának egyik deszkáját felfeszítették, a gyermeket meztelenre vetkőztették, a rajta lévő ruhácskát a padló alá tették, majd a gyereket egy új réklivel betakarták. Ezután az egyik asszony (többnyire a kezdeményező, vagy aki a rítusban jártas volt) szentelt vizet töltött egy edénybe. „Hát mondtam közbe, hogy zárjátok bé a kaput. Bé es zárták. Míg én itt vagyok, addig ide ne jöjjön be. S figyeljétek, hogy ki menyen a kaputokra. S aszongya Lajcsi, na asszony, menj, s zárd bé a kaput. Senkit se eresszél bé. Senkit. Hadd el, ott dörgessen. S aszongya ja felesége, no térgyelj le te es. Térgyeljetek mind le."

8 Ezt követte a gyermek leöntése. Akárcsak ahogy a pap is végezte, háromszor kellett a gyermeket leönteni. Közben mondták, hogy „Ferenc, én téged megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek Úristen nevében. Ámen." A rítus elvégzése után a gyermeket teljesen új ruhába öltöztették, és az új nevén szólították. A nem kanonizált rítusoknak általában változataik is élnek. A variálódás minden folklórműfajnak sajátossága, ez jelzi az alkalmazók elvárásai, elképzelései közti eltéréseket. Mikóújfalusi asszonyok azt is tudják, hogy egyes asszonyok 188