Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)
II. Egyházművészet - Felhősné Csiszár Sarolta: XVIII. századi úrasztal terítők a délvidéki és burgenlandi református egyházakban
Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. Ez a szokás átterjedt az egyszerű egyháztagokra is, hiszen mint egyházfenntartó egyháztag válogatás nélkül mindenki lelkiismerete szerint adakozhatott: a kisnemesek, a módos és kevésbé módos parasztasszonyok, a nincstelen guzsalyos özvegyek, a faluba bekerültek. így nem csak korukra nézve voltak jelentősek a templomi textíliák. Képviselve van közöttük a falu, az egyháztagság minden rétegének az adománya. Erre kutatóink már elég korán felfigyeltek és igyekeztek ráirányítani a figyelmet az úrasztali terítők vizsgálatára. A XX. század első felében ezért hellyel-közzel meg is indult egy ilyen kutatás, de ez közel sem volt teljes, nem volt minden egyházközségre és minden textíliára kiterjedő. Ezért hívta fel a figyelmet Palotay Gertrúd a magyar hímzőművészet kiváló szakértője, aki az elsők között szorgalmazta a református egyházak kézimunkáinak vizsgálatát. 1936-ban A debreceni református egyház régi térítői с munkájában így írt erről: „Hazai hímzőművészetünk elmúlt négy évszázadának történetét sehol olyan hiánytalanul nem tanulmányozhatjuk, mint református templomaink fonalas emlékeiben. Ugyanis a katolikus templomok textilis felszerelése részben előírásos megkötöttségek és hagyományok, részben a külfölddel való élénkebb tárgyi természetű kapcsolatok miatt erősen nyugat-európai ízű, viszont a protestáns egyházak térítői koruk jellegzetes munkáiként mutatkoznak. Ha erre a megkülönböztetésre egyéb ok nem is volna, kettéválasztja őket a készítésükre használt anyag, alak, méret és díszítmény, amelyeknek nem kellett különbözniük azoktól a világi használatra szánt kézimunkáktól, amelyekből múltunk viharai alig hagytak meg hírmondóul valamit." 1 О úttörőként kezdte vizsgálni az úrasztali térítőket. De hasonló komoly kutatást végzett a témában V. Ember Mária, aki a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található úrihímzéseket dolgozta fel és Úrihímzés című munkájában közölt néhány úrasztali terítőt is. Takács Béla, akinek 1983-ban jelent meg összefoglaló munkája Református templomaink úrasztali térítői címmel. Lackovits Emőke a dunántúli református egyházak úrasztali térítőit vizsgálta és közölte. Szalay Emőke Hajdú-Bihar megye református gyülekezeteinek úrihímzéses textíliáit dolgozta fel. Mindezek ellenére még mindig igazak Palotay Gertrúdnak a Magyarországi református templomok úrasztali térítői c. munkájában 1942-ben írt sorai: „Ma sajnos, még csak hozzávetőlegesen sem tudjuk, nem ismerjük sem a terítők számát, sem mivoltukat, csak sejtjük látatlanban, hogy mi minden lappang még fölfedezetlenül főként kicsiny falusi eklézsiák ládáiban." 2 Bár az utóbbi időben nagy előrelépés történt a feltárásokban és sikerült megszüntetnünk néhány fehér foltot, mégis vannak napjainkban is olyan térségek, összefüggő magyar népességű területek, amelyek szinte teljesen kimaradtak az 466