Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

II. Egyházművészet - P. Szalay Emőke: Ónedények a vajdasági református gyüleketekben

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. P. Szalay Emőke Ónedények a vajdasági református gyülekezetekben Az ónedények használata Magyarországon a XVI. század elején kezdett szélesebb körben elterjedni. A mesterség virágzása a XVII. században teljesedett ki, amikor a Felvidéken és Erdélyben számos ónöntő céh alakult. Az ónedények ebben az időszakban ugyanúgy megtalálhatók voltak a főrangú asztalokon, mint a nemesek és a városi polgárok háztartásában, de még a mezővárosi parasztpolgárság hagyatékaiban is jegyeztek fel ónedényeket. Mindez a használat teljes körét mutatja. A közösségi életben is fontos szerepe volt az ónedényeknek, a céhek igyekeztek beszerezni kannákat, tálakat, amelyek a társaság tekintélyét növelték. A református egyházban kiemelt szerepet töltöttek be az ónedények, ezt az egyházi előírások tették lehetővé, ugyanis a XVI. század második felében szerveződő egyház szertartási előírásai nem tartalmaztak megkötéseket az úrvacsora osztásnál használatos edények vonatkozásában. Az erről először szóló Debrecenegervölgyi zsinat 1562-ben így rendelkezik: „Az írás ivóeszközről vagy pohárról emlékezik. Tehát mindennemű edényeket, akár üveg, akár fa vagy arany, ezüst és cserép legyenek vagy rézből, vagy bármiféle ércből készültek, elfogadjuk, csak a visszaélés, fényűzés, babona és botrány legyenek eltávoztatva. A pápista kelyheket, tányérokat elvetjük a babonás visszaélés miatt."

1 Mivel a szent cselekmények, az úrvacsora-osztás és a keresztelés céljaira használt tárgyakra semmilyen előírás nem vonatkozott, természetes, hogy a hívek olyan edényekkel tisztelték meg egyházukat, amelyeket értékesnek és méltónak véltek. Ezért a református egyház klenódiumai közé minden olyan anyagú és formájú edény bekerülhetett, amelyet megfelelőnek éreztek ezekre a célokra. A gyülekezetek évszázadokon keresztül féltőn őrizték felszerelési tárgyaikat, ebből következik, hogy az elmúlt századok mindennapi asztali edényei a mai napig megtalálhatók olykor még a legkisebb gyülekezetben is. Legnagyobb számban nagyméretű ónkannákat őriznek a gyülekezetek. Ezek az impozáns edények a megterített úrasztalán álltak, belőlük töltötték a bort a szertartás során az úrvacsorázó híveknek körbeadott poharakba, kelyhekbe. Mivel a magyar ónedény állomány legnagyobb részét napjainkban sem a múzeumi gyűjteményekben található darabok, hanem elsősorban a református gyülekezetek birtokában lévő edények alkotják, ezért véljük fontosnak, hogy ismertté váljanak ezek a „rejtőzködő kincsek".

2 A vajdasági református gyülekezetek tárgyi anyagát 2002-ben mértük fel.

3 453