Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

II. Egyházművészet - Barabás Hajnalka: Az egykori Kézdiszék református egyházainak feliratos és díszített ónedényei

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. legtöbb esetben csak az évet tartalmazzák, de előfordul, hogy a pontos dátum van belevésve az edénybe — pl. a dalnoki kanna, márkosfalvi palack, feltorjai palack (2, 3, 4. kép) —, az utókor számára is megörökítve a „donáció" pontos idejét. A már említett elnagyolt bekarcolások főképp a fedeles kannákon jelentkeznek - pl. Martonfalva, Alsócsernáton és Lécfalva kannáin (5, 6, 7. kép). A feliratok itt a hozzá nem értők kéznyomát vagy inkább az egykori tulajdonos keze nyomát hordozzák, aki nevének kezdőbetűivel kívánt nyomot hagyni kedvenc tulajdonán (amint azt ma is szokták a könyveknél használni). A feliratok helye a kanna, tányér, palack esetében különbözik. A kannáknál kedvelt hely a füllel szembeni oldal, a kiöntő alatti rész. A kanna fedelére ritkán és csak a korai, XVII. századi edények esetében került későbbi bevésést hordozó felirat. Szintén korai edényről tanúskodik az, ha a szájperem alatt fut körbe a szöveg. A tányérok esetében az írás mindig a peremrészen foglal helyet, változó módon felül vagy az alján. A palackokra a feliratok nagyon változatos módon kerülnek fel, az elhelyezést meghatározza a palack formája is. A téglatestű palackok esetében mindig a szélesebb oldalra, míg a hatszögűek esetében általában az egyik oldal nyújtotta lehetőséget kihasználva, hosszú téglalapba íródnak vízszintesen. Kivétel a márkosfalvi hatszögű palack, ahol az edény felső részére került a szöveg úgy, hogy felírója a hatszögú palack két oldalát vette igénybe vízszintes feliratának elhelyezésekor, így sok esetben a kanna sarokélére is kerültek betűk. A feliratokból néhány esetben következtethetünk az adományozó társadalmi helyzetére, státusára is. Nemesi adományozóra utal a „generosus" jelző (pl. a dalnoki palack és a lécfalvai nagy ónkanna esetében). Céhek ajándékát (vagy mindenképp valamikor az ők tulajdonát) sejtetik a lécfalvai és feltorjai céhes jelvénnyel ellátott boroskannák (8, 9, 10. kép). A feliratok helyesírása nem egységes, sok bennük a hiba, elírás, ami azt bizonyítja, hogy a XVIII. század első felében is az olvasás és írás még különváltan élt egymás mellett. Valószínű, hogy a feliratokat bevéső mestereknek csak kis része tudott írni. Ennek egyik érdekes megnyilvánulását Alsócsernátonban találjuk, ahol a bevéső az egyik „N"-betű (és csak az egyik!) szárát lentről indulva, balról jobbra kötötte össze. Tekintettel arra, hogy csak az egyik N betűjénél fordul elő, a figyelmetlenség jelének is tekinthetjük a becsúszott hibát. A tárgyak díszítését és feliratozását külön megrendelésre a mester (is) végezhette, amiért külön kellett fizetni. Mindezt az 1635-ös kassai

14 és az 1625-ös erdélyi országgyűlési limitációból tudjuk: „Az ki penig ki akarja míveltetni ónját, [...] csinálja ki fontját 18 pénzért."

15 — ez bizonyíték arra is, hogy utólag is lehetett „míveltetni", rávinni díszítést az edényekre, akár feliratot is. A kézdiszéki edények közül a legszebben díszítettek a bortartó kannák és a palackok (11, 12. kép). A reneszánsz formakincs gazdagon bontakozik ki az ón445