Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)
I. Vallástörténet, egyháztörténet, kisegyházak - Papp Vilmos: A frátai református szórványtalálkozók
Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. veit, majd a Mezőségen is átvezető menekülését. A frátai Gombos-hegyen levő barlangok egyikében rejtették őt szintén bujdosó magyarok. Ők a Keserű-kútból merítették vizüket. Mindez Frátára irányította a figyelmet. Az első három ilyen találkozót ő szervezte. A negyediket elhunyta után másfél hétre rendezték - de amelyet még ő is szervezett - az utolsó már nélküle esett meg. A vendéglátó Frátán a lakosságnak mintegy 10 %-a magyar és református vallású. A vendégek száma 150-200. A egésznapos együttlét istentisztelettel kezdődik. Mocsa, Berkenye, Méhes, Sármás, Szentmáté, Újős, Cegőtelke, Báld, de még más települések is küldik képviselőiket. Az istentiszteletet előadás követi (de még a templomban) versek hangzanak el, népdalokat énekelnek. Hol a sármási, hol a cegőtelki fúvósok is közreműködnek. Minden találkozón elhangzik a népszerű „Feri bácsi himnuszának" — komolyabban véve: a „Reménységdajkálók himnuszának" nevezett dal: Fölszállott a páva a vármegye-házára Sok szegény legénynek szabadulására. Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap. Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre, Új arcok, új szemek kacagnak az égre... Déltájban menetben vonul a nép Szent László kútjához. A menetet a fúvósok vezetik. Az utolsó száz méteren a fúvósok elhallgatnak - az erős kaptató okán. A kúthoz érkezve először mindenki szertartásosan iszik egy pohárral a kút vizéből. Majd meghallgatták Kövesdi Kiss Ferenc történetét László királyról, Rogerius kanonok viszontagságairól. Példázatait — az öt ujj segítségével — a tökéletes családról: Én + bátyám + öcsém + húgom; az egymást segítő testvérekről és a magára maradás keserveiről. Elmondja 1-2 versét a családról, vagy az édesanyát szépítő gyermekvállalásról. Az egyes falvak rövid kis műsorral is szolgálnak. Az úti cél ezután a vendéglő, ahol a helybéli asszonyok által készített ebéd várja a megfáradtakat. Az ebédet követően a szemközti kultúrházban műsorral köszöntik a vendégeket. (Volt olyan év, amikor ez volt az egyetlen kulturális műsor.) A sármási fiatalok népszínművet adnak elő. Ludasi néptáncosok bemutatják tudásukat. Az éppen soros fúvósok táncra hívják a fiatalságot. Neves személyiségek köszöntik a közönséget. 298