Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

I. Vallástörténet, egyháztörténet, kisegyházak - Papp Vilmos: A frátai református szórványtalálkozók

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. Papp Vilmos A frátai református szó r vá ny ta I á I kozó к Fráta az Aranyosgyéres - Mocs közötti úton a Mocshoz közelebbi harmadnál hozzávetőlegesen a Mezőség közepén található. Neve már az 1002. évben István király által kiadott oklevélben is olvasható. Ebben Kolozzsal és Dobokával együtt várral ellátandó leendő székhelyként említik. Az I. világháború előtt már külön említik Magyarfrátát és Oláfrátát. Megyeszékhely ugyan nem lett belőle, de a Mezőség községei között viszonylag nagynak számít. Ma kb. 1200 lakos lakja. Ebből 120 a református magyar. A templomdombon hatalmas, szép templom ékeskedett. Mellette a hozzátartozó iskola és lelkészlak. Ez utóbbi kettőt azonban lebontották. Túlzottan meghatározták a táj képét. Tavaly a magyar tagozat is megszűnt. (1. kép) Mezőség, Kövesdi Kiss Ferenc és mások megállapítása szerint Ciglemező, avagy Ciglamező - hatalmas kör alakú terület, melynek határát a következő városok határozzák meg: Kolozsvár, Torda, Ludas, Marosvásárhely, Szászrégen, Beszterce, Dés, Szamosujvár. E területen másfélszáz falu található. Ezek közül Kövesdi Kiss Ferenc hatalmas anyaggyűjtése 147 falu adatait dolgozta fel. Főleg a Millenium utáni 100 esztendő egyházi, iskolai, kulturális (énekkarok, színjátszó csoportok, stb.) adatait sorolja településenként. Természetesen ahol tehette István király koráig, de legalább is a XV. századig tekint vissza. Az egykori — érintetlen őserdő jellegű, mocsaras — Tóvidék első lakóit a magyar mondavilágban szereplő Csaba népével azonosítja. 47 helyen talált cigiéket, melyek az ősi katonai harcmodor gyakorlóterei. (Egyes csúcsok, hegy részek elnevezései.) Mindenesetre rejtőzésre és megélhetésre kiváló terület. Nem csoda, ha a behatoló erők előszeretettel rabolták, és gyilkolták e terület népét. Többször tatárjárás, törökdúlás, Habsburg-járás irtotta ki a falvak sorát. A maradék rejtőzködők azután újra és újra benépesítették e tájat. A legismertebb ilyen dúlások a Basta-járások, az 1717-es Birtalan-napi és Szék nevéhez fűződő tatárjárás. Ezek nem rabló hadjáratok, hanem kifejezetten népesség-írtó akciók voltak. Az utolsó 300 évben — amikor is már „modern" hatékonyabb eszközökkel folyt a népirtás - a népesség már nem tudta önmagát reprodukálni. A földbirtokokra a Kárpátokon túlról telepítettek idegen munkaerőt. Ez a telepítés fokozódott a jobbágyrendszer megszűnése után. Itt nem a hatékonyság, hanem az olcsóság volt a főszempont. Ekkor indultak meg a magyar őslakosság szempontjából nega295