Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

I. Vallástörténet, egyháztörténet, kisegyházak - Miklósi-Sikes Csaba: Adatok a magyargyerőmonostori református templom történetéhez

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. a gyerőmonostori születésű bányamérnöknek, a jeles költőnek, az első magyar nyelvű eposz szerzőjének barátja és támogatója, az 1848—1849 évi szabadságharc és forradalom eszméinek lelkes híve. Mihálcz Elek egyháztörténész 1879-ben azt írta, hogy kezdeményezésére, a templom egyik harangja „1849-ben ágyúnak adatott...", de anyagilag is támogatta a vidék honvédéit. Vasvári Pál és maroknyi csapata házában eltöltött pihenő után indult el végzetes útjára. A jobbágyság eltörlésének hírére 1848-ban emléktáblát helyeztetett el a cinterem falára, 1860-ban Széchenyi-gyászünnepséget tartott egyházában. Elődjének, Sófalvi Miklós Péternek sírkövet állíttatott a cinteremben. Fia, Hory Béla (1845-1909) író, szerkesztő, árvaszéki elnök, leánya Etelka, Gyarmathy Zsigáné (1843—1910) néven vonult be a magyar néprajztudomány és irodalomtörténet jelesei közzé. Az ő szolgálata kezdetén néptelenedett el teljesen a szomszédos Derite egyháza, mely évszázadokon át a gyerőmonostori egyház filiáléja volt. Hory Farkas idején tanított itt a szabadságharcot megjárt Nyilas Miksa (1850-1873), aki apját, Nyilas Istvánt (1824-1850) követte a mesteri tisztségben. Kettőjük tevékenysége révén a falu elrománosodás felé haladó magyar lakosságát visszatérítették szüleik nyelvéhez és hitéhez, figyelmet szentelve a népi hagyományok ápolásának, „a leányokat varrni tanítja", megteremtve ezzel Gyarmathy Zsigáné későbbi tevékenységének alapjait. A XIX. század második felében a templom épületén jelentősebb munkálatok nem történtek 1891-ig, amikor általános felújítást végeztek a templomon, melyet 1936-ban, majd 1970-76 között újabbak követtek, ez utóbbi kettő Debreczeni László vezetésével. A XX. század elején, az egyházközösség legjelentősebb szerzeménye 1912-ból ismert, amikor a debreceni Kerékgyártó István által készített új orgonával lecserélték az 1786-ban Abrudbányán készült régi hangszert, melyet akkor „mint megőrzésre érdemes műkincset" a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeumba szállítottak. Az 1980-as évek végén még darabokban volt a múzeum pincéjében, mostani helyzetéről közelebbit nem tudunk. 1. Harangok és klenódiumok: Az egyház történetében hat harang létezéséről van tudomásunk. A legkorábbról ismert 1703-ban öntetett Viski György papsága idejében, s amelyet azután az ó-fenesi gyülekezet 1821-ben felszentelt új templomának adtak. 1778-ban Kolozsvárott Andráschofski műhelyében öntetett nagyharangja ma is megvan. 1912-ben még szerepelt az egyház javainak összeírásában egy 1784-ben „...megnagyobbítván újra öntetett.." harang mely azonos lehetett azzal a „elhasadott haranggal", melyhez „...125 font materiáért, öntés , kerekes és kováts munkáért..." Török Márton kurátor 1827-ben, 484 forintot fizetett. Mihálcz Elek 1872-ben egy „1849-ben ágyúnak adatott.." harangot említ, 1908-ban egy bizonyos Imre András „...felejthetetlen kedves lánya emlékére..." egy kisméretű harangot önte261