Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Szakrális helyek, építmények, ábrázolások. Liturgikus tárgyak, textilek - †Csókás Ferenc: Fejezetek Bény község vallásos életéből

Népi va/íásosság о Kárpát-medencében 6. 15. Alvégi kereszt Betonból készült és fémből van a Krisztus Urunk alakja rajta. A II. világháború alatt a talpazaton felüli szárát ferdén eltörte egy lövedék. A régi talpazatra az új felsőrészt helyezték: Veres Imre és családja állítatta 1948 A talpazat háta mögött volt egy kőrakás, ennek elődjének darabjai, ebből egynéhány darabot be is öntöttek a mai talpazatba, ami most is látható. Nagycsütörtök esti Jézus keresésénél és a keresztjáró napok keddjén, ehhez a kereszthez látogatott a körmenet. 16. Tímár dűlő kezdetén háromszög alakit fiives részen lévő fakereszt története Bény falutól 200 m-re nyugatra van az avarsánc külső gyűrűje mellett. Régi feljegyzés alapján a törökök kiűzése után a községben ittmaradt egy Túrán nevezetű török ember, akinek foglalkozása tímár volt. Az említett egyén megfogadta, hogy szolgálni fogja a községet, amiért őt életben hagyták. A későbbiek folyamán szolgálataiért földet is kapott a községtől. Ezt a dűlőt fog­lalkozásáról nevezték el Tímár dűlőnek. Tarányi György 5-6 éves, elég jól öltözött gyermek volt. Valaki behozta őt a faluba és leültette a Bugárdiék előtti padra. Ott üldögélt, estefelé sírdogált. Amikor megkérdezték, csak a nevét tudta megmondani, de hogy honnan hoz­ták és hová való azt nem. Bugárdiék megsajnálták, magukhoz fogadták. Ennél a családnál volt 4 évig. Libapásztorkodott és más munkákban is segített. Később Bugárdiék a barti rokonokhoz adták. Itt történt, hogy egy alkalommal leütötte a disznó derekát. Ekkor a gazdasszony ezt mondta neki: „Megájj, es­tére hazagyün a gazda, agyoncsap!" A fiú úgy megijedt, hogy visszaszökött Bénybe Bugárdiékhoz. Náluk nőtt fel serdülő legény koráig. Onnan elment szolgálni egy Varjú nevezetű gazdag családhoz. Szorgalmas, dolgos, becsüle­tes legény volt. A család nagyon szerette őt, ezt ő is viszonozta. Pár év után meghalt a házigazda. A gyászidő letelte után feleségül vette a gazdasszonyát, bár már jó középkorú volt, de hát kellett a gazdaságban a munkás kéz. Ez volt a legmegfelelőbb megoldás. A háziasszony kijelentette, mivel több családja volt, akik egyben a vagyon örökösei is, hogy móringot (just) nem tud adni. Az újdonsült férj a gazdaságban a jó gazdálkodás mellett szerzett javakat megtart­hatta. Ebből a házasságból egy fiú született, akit Turányi Andrásnak keresztel­tek. Nagyon szorgalmas ember volt. Megvédte az előző örökösök, vagyis a mostohatestvérei vagyonát. Évtizedek elteltével megvásárolt 6 fertály földet. A Tímár dűlő kezdetén 12 hold volt az övé és a többi dűlőkben is a hozzátar­94

Next

/
Thumbnails
Contents