Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)
Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - S. Lackovits Emőke: Lélekszám csökkenés és szórványosodás Veszprém megyében, a Bakony és a Balaton-felvidék reformátusok lakta falvaiban
Népi vo/lósossúg о Kárpát-medencében 6. Pápadereskén pedig még 1941-ben is a reformátusok jelentették a népesség nagyobb lélekszámát. A fogyás ezután indult meg. Legmegrázóbb adatsort Köveskál mondhat magáénak. A 453 fővel még a népesség többségét kitevő reformátusság lélekszáma 194l-re 308-ra csökkent, ma pedig mindössze 92 főt számlál! 100-150 fos református közösség csupán 16 faluban található. Egyik közülük Balatonszőlős, ahol 345-297 fővel még 1941-ben is a többséget jelentő helyről kciiilt 150 fővel kisebbségbe a reformátusok közössége. Százhúsz esztendő alatt Csesznek reformátussága mintegy 100 fővel fogyott. Borsosgyőrt 1881-ben még református többség jellemezte, de már 1900-ban azonos volt a lélekszámuk a római katolikusokéval, 1910-től pedig kisebbségbe kerültek. A fogyás mára mintegy 60 főt számlál az 1910. évi és az 1941. évi állapotokhoz képest. Királyszentistvánon a 356-372 fő között mozgó lélekszám ma csupán 117, így vált az 1910-ben még többséget számláló reformátusság kisebbségivé. Kéttornyúlakon pedig 120 esztendő alatt 150 fővel lett kevesebb a református népesség. Nagyvázsonyban és Tihanyban viszont 1941hez képest szerény emelkedés tapasztalható, 108-ról 140, illetve 124-ről 139 főre. 151-200 jot számlál 14 település reformátussága. Közülük Cseszneken, Felsöörsön, Tótvázsonyban a 300-400 főnyi református közösség fogyott el 150-200 fő közé. Dákán közel 600 fős volt a református közösség, 1941-ben még a település lakosságának többségét alkotva, mára már a kisebbséget jelentik. Ugyanez a folyamat játszódott le Küngösön, a 250 fős többségből, 160 fős kisebbség lett és akkor ez még nem is mondható rossz aránynak. A lélekszámnak ez a fajta megfogyatkozása Nagyacsád esetében is elmondható. A 300 főt meghaladó, 1941-ben még a többséget jelentő reformátusság 190 fővel mára visszaszorult. Kádártán 1881-1941 között 500 ill. közel 500 fővel a lakosság többségét a reformátusság jelentette, akiknek lélekszáma mára 198 fővel 200 alá esett. A pécselyi református gyülekezet 500 főnél magasabb lélekszámával a lakosság többségét adta, de már 1910 után fogyni kezdett. Ugyan vannak még 155-en, azonban önálló lelkészségként megszűntek létezni. A 300-nál több reformátust számláló egeraljai gyülekezet, ahol a reformátusok mindig többségben voltak, mára 155-re fogyott, de így is református többségű maradt a közösség. Zánkán viszont a 130-160 fős gyülekezet 1941-ben érte el létszámának maximumát, 182 főt. Mára ugyan néhánnyal kevesebben vannak, de az 1881-1910 közötti időszakhoz viszonyítva növekedés, létszámbeli (175 fő!) gyarapodás tapasztalható. Ahogy egyre magasabbra emeljük a lélekszám határait, úgy csökken azoknak a falvaknak a száma, amelyek ezen határokon belül helyezkednek el. 201250 jöt számláló település csupán hat található. Közülük Noszlopon mára az 386