Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Viszóczky Ilona: A hitgyakorlás formáinak változásai egy elöregedett közösségben

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. lentett. (A megüresedett lakásokat az 1980-as évektől hétvégi háznak, nyaralónak vették meg, s az új tulajdonosok évente csak rövidebb időszakot töltenek a faluban.) 2002-ben 26 fő állandó lakosa volt még a falunak. A kistérség egészében erőteljesen megfigyelhető az 1970-es évektől a települések elnéptelenedési folyamata. A csereháti aprófalvak sorsát és lehetőségeit a kor értelmiségi körei, kutatói a sajtó nyilvánossága előtt vitatták meg. Azonban ennek nem volt a térség életstratégiájára visszahatása, mindenesetre a problémára, az ország több területén észlelhető tendenciára felhívta a figyelmet. Aprófalvas területeknek tekinthető az Északi-Középhegység vidéke és a Dunántúl — a Mezőföldet leszámítva — a mai Magyarországon. Az 1970-es években ez kb. 1600 települést (az összes hazai településnek több mint fele) jelentett mintegy 800 ezer lakossal. A vizsgált terület népességgyarapodása döntően a helyi mezőgazdaság népességeltartó képességétől, annak változásaitól függött. A domb- és hegyvidék, így a Cserehát korábban sem tudta ellátni az ott élő népességet, ennek társadalmi feszültségét részben a máshol vállalt munka, részben pedig a nagymérvű kivándorlás lazította fel. A mezőgazdálkodás átalakulása Nyugat-Európában, valamint a tengeren túl is a mezőgazdaságból élők számának csökkenését, a falusiak elvándorlását eredményezte és differenciálta a településállományt: egy részüknél a hanyatlás, más részüknél a városiasodás következett be. Amíg azonban Nyugat-Európa nagy részén a 2000 lakosnál alig népesebb helységek szinte városias települések, addig nálunk a gyenge adottságú vidékek falvai méltatlan hátrányokat jelentettek megmaradó népességük, társadalmuk számára. Hazánkban fokozottan mutatkozott meg az ellentmondás a hagyományos településszerkezet és a második világháborút követő évtizedek gazdasági életének új típusú térszerkezete között. A gyenge megtartóképesség, a termelés és az életmód korszerűsége közötti ellentmondás, az életkörülmények modernizálásának megakadása, majd az időszakosan távolban vállalt munka /ingázás/ a folyamatos elvándorlással együtt az elnéptelenedés formájában jelent meg. Ezekben a változásokban a gazdasági folyamatokkal csak részben összefüggő, s azokon kívüli okok is szerepet játszottak, amelyek — közvetlenül vagy közvetve — befolyásolták a falusi közösségek műveltségének arculatát, annak változását is. Az erőszakos kollektivizálás hatása, a mezőgazdaságon kívüli munkahelyek hiánya, az elmaradottabb életkörülmények ugyanúgy szerepet kaptak a kistelepülések XX. század végi helyzetének kialakulásában, mint a közigazgatás körzetesítése, az iskolák összevonása, a „paraszti önigazgatás" megszüntetése. Az elöregedő, önkormányzat nélküli, iskoláját, orvosát, gyakran papját vesztett települések nem csak az ott élők társadalmi hátrányait konzerválták, hanem megbontották a generációk közötti kulturális átadás és átvétel hagyományos formáit is. Ezen falvak gazdaságában, a népesség korösszetételében, 338