Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Kriza Ildikó: A májusi nagyáldozat és a Székely himnusz

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. megerősítésére". A rendezvényeken húsz éven át a SZEFHE tagok vettek részt, vagyis elvileg zártkörííek voltak.

25 A második bécsi döntés után, amikor Felvidék után Erdély egyes részeit Magyarországhoz csatolták, minden érdeklődő számára nyilvánossá tette a szerző, és az 1921-ben leírt forgatókönyvet maga a szerző adta ki. A találkozók ünnepélyességét emelte a látványosság és a gondosan kitervelt, szakralizációt képviselő szimbólumrendszer. Volt saját zászlójuk, ruhájuk, matrikulumuk stb. A zászló fehér abaposztóból készült, amire kékkel és arannyal hímezték az egyesület nevét, címerét.

2

'

1 Az alapító 12 nemzetség szalagját a zászlórúdra kötötték. A címerük, jelvényük: kék mezőben véres kard, amelynek bagoly a markolata; jobb válla felett hold, bal fölött nap. Ezt Kákái Szabó György tervezte. A megjelentek székely ruhában voltak vagy legalább ahhoz tartozó jelképet (szalag, bot) hordtak. A matrikulumból olvasta fel az elnök a fontosabb eseményeket megemlékezve az eltávozottakról, köszöntve az újszülötteket, bejelentve a közösséget érintő eseményeket. Pl.: "1941. IV. 3. Ezen a napon halt meg széki gróf Teleki Pál az EFE örökös elnöke a SZEFHE rabonbánja, a székelység és magyarság vezetője és tanítója, az erdélyi részek és Székelyföld felszabadítója az Úrnak tudhatatlan de mindentudó akaratából, hogy életének példája és életének áldozata népünk s hazánk megmaradásának váltsága legyen."

27 Az eredeti elképzelés szerint bonyolult rituális ünneplés volt a májusi nagyáldozat, amelyet naplementekor a tizenkét nemzetségbeli "széktartók", "pohárnokok", "kincstartók" a főceremóniás vezetésével bonyolítanak. A bevonulás, helyfoglalás után hangzott fel a bevezető ének, majd a székelyek régi történetét Attilára emlékezve elevenítették fel. Ezt követte "a székelyek új-története", a tizenkét nemzetség aktuális eredményeinek felsorolása. Minden egyes nemzetség fogadalmat tett és esküvel erősítette meg a szülőföldhöz kötődést. A beszámolókat újabb énekek követték. A visszaemlékezés, a találkozás, a hazához való hűség megvallása látványos formát öltött, és így érthető, hogy a májusi nagyáldozatra készülés minden év legfontosabb eseménye lett a sok apró, aktuális tevékenység mellett. A rítusnak határozott célja volt az „ősi" magyarságtudat ápolása. Ezt szolgálta a Székely himnusz is, amelynek szövege a hun-magyar mondára utal, Csaba királyhoz, a visszatérő hőshöz fordul a nép felemelkedése érdekében. A nehéz sors, a bajokkal terhes jelen és a jobb jövőért szóló fohász későbbi időben a SZEFHE-től független körökben informálisan az ősi magyarságtudat, az Erdélyhez tartozás jelképe lett. Csanády György két évtizedre visszatekintve 22 találkozót tartott számon. Volt amikor egy évben több városban is volt „nagyáldozat", de nem minden évben került megrendezésre, részint a rossz időjárás, részint a történelmi események okozta gondok miatt.

28 291