Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Kriza Ildikó: A májusi nagyáldozat és a Székely himnusz

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. zeteket 1948-ban országszerte megszüntették. A SZEFHE-vel kapcsolatos do­kumentumokat a határ-revízióra vonatkozó kijelentései miatt szigorúan titkos anyagként kezelték, sok esetben megsemmisítették. A költő Csanády György 6 194l-es visszaemlékezése szerint „öt hontalan ál­modta meg" azt az egyesületet, amely formálisan 1920-ban jött létre és 1939. március 26-án társult az Erdélyi Szövetséghez, 7 de 1945-ben még önálló kiad­ványokkal, rendezvényekkel részese volt a közéletnek. Tudjuk, hogy 1946-ban tiltakozik a székház bezárása ellen/ A szervezet életrehívója Csanády György 25 éven át irányította és összefogta a sokszínű egyesület munkáját. A SZEFHE bemutatkozása 1922-ben az egyesület által fenntartott Új Élet című újságban olvasható. 1 ' Az alapelveket Incze Antal fogalmazta meg tekin­tettel a nemzetiségi, közösségi és "áldozati" (pénzügyi) feladatokra. János Áron közgazdász vállalt felelősséget az anyagi lét megteremtéséért, Kolosváry-Borcsa Mihály akkor még katonaként "politikamentes nemzetvé­delem" eszme kidolgozására vállalkozott,' 0 Zakariás Gergely Sándor, a művelődésügy szakértője a művészet ápolásáért volt felelős. Előzménynek tartották a hivatalos keretet nem öltött, Bándy Árpád, Antal Dezső, Farkas Im­re, Zakariás Árpád és János Áron által 1918/1919-es tanévben kitervelt diák­szövetséget. A felsorolt személyek közül többen a két világháború közti évek közügyeiben jelentős szerepet vállaltak. A nyilvános bemutatkozás egyik emlékezetes alkalma 1922. március 26-án volt a Budai Vigadóban (ma Corvin tér 8.), ahol védnökséget vállalt Horthy Miklós, Bethlen István és Teleki Pál. Ezt megelőzően a március 15-dikei meg­emlékezésen az Ébredő Magyarok Szervezetével együtt ötvenezer embert megmozgató ünnepség szervezésében vállalt feladatot. A SZEFHE tevékeny­sége széles körű volt, de leginkább a kulturális eseményekre vonatkozó infor­mációk maradtak fenn, amelyekről az Új Élet rovata, a "Szefhe Hírek" tanús­kodik. Közvetett írások szólnak az egyesület segítő tevékenységéről, pl. az érettségi előtt álló hontalan fiatalok elszállásolását kollégiumok létesítésével oldották meg. Egy-egy ilyen lakóhely kialakítása, felavatása a szervezet kere­tein túlmutató esemény volt, amelyet Bethlen István, Teleki Pál személyes je­lenléte is mutat." 1922-től Szegeden a SZEFHE működtette a Bethlen István Fiúkollégiumot, amelynek felavatását maga a miniszterelnök, Bethlen István megtisztelte. 12 Az egyetemisták számára szálláshelyet kerestek, a szülőföldről kitiltottaknak az útlevelek megszerzésében hivatalosan jártak el, tankönyvek vásárlását az ajándékozóknak adott tanácsokkal igyekeztek könnyíteni, a be­tegeknek orvosi felügyeletet, ellátást szerveztek, a szünidőben nyári munkát ajánlottak és más egyéb módon karolták fel az idegenbe került, családi háttér nélkül maradt fiatalokat. Ezekről a látszólag apró, de az emberek életét alapvetően meghatározó eseményekről kis hírek tanúskodnak az Új Életben. 286

Next

/
Thumbnails
Contents