Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Demeter Éva: Egyetemi hallgatók megtérés-történetei

Népi va/lósossóg a Kárpát-medencében 6. van-e Isten vagy nincs, viszont igazából nem kerültem addig hozzá közelebb, amíg nem találkoztam ezzel a lelkésszel, aki egyrészt olyan újdonságokat mondott nekem, mint pl. hogy létezik a Biblia és ezt lehet olvasni és... Végülis láttam egy ember életében, sőt egy család életében, hogy ez túl azon, hogy egy világkép, egy világfelfogás, a keresztyénség egy életmód is lehet. Tehát miután egyrészt találkoztam ezzel a lelkésszel és feleségével, akiknek végigkövettem az életét, végigkövettem azt, hogy hogyan oldanak meg konfliktusokat. Nekem erre a családban igazából nem volt semmiféle model lem. Elég feszült, elég robbanékony családi légkörben éltem és nem is tudtam, szóval gondoltam, hogy hogy mégis lenne ennek megoldása, de nem tudtam, hogy hogyan és akkor találkoztam ezekkel az emberekkel, akik végülis ugyanolyan felépítésű meg temperamentumú emberek is voltak, mint mondjuk az én családom és ők viszont valamiképpen - elég titokzatosnak tűnt - meg tudták oldani a problémáikat. Illetve nem attól lettem én megfogva, hogy sikeres emberek, vagy hát meg tudják oldani a konfliktusaikat, hanem attól, hogy van egy érdekes felfogásuk arról, hogy hogy lehet ezeket megoldani éspedig az - ez is furcsa volt nekem, hogy egyszerűen, hogyha többek között volt probléma akkor egy harmadik személy, Isten elé vagy - most nem mondom azt, hogy Isten elé, mert az nagyon kegyes -, hanem valakivel megbeszélték ezt a problémát, ami nekem nagyon új volt. És akkor következett be - tudom pontosan, hogy a kilencedik osztályt végeztem -, elmentünk egy táborba Görgényszentimrére akkor, amikor nem szabadott gyülekezni és amikor ennek volt egy földalatti mozgalom hangulata is nyilván, de mondjuk engem nem ez vonzott, hogy valami nagyon kalandosat tegyek, de biztos ez is hozzájárult. Minden esetre ebben a táborban egyszercsak ki tudtam mondani azt, hogy én Istenhez tartozom. De ez nem ilyen fogadalmi vagy nem ilyen nagyon nyilvános helyen, hanem egyszer egy imádságban és végülis tényleg nem tudom elmondani hogy hogyan történt meg ez a változás bennem, arra emlékszem, hogy most így visszagoagondolva ez a tábor egy teljesen agyrém volt, olyan értelemben, hogy semmi mást nem csináltunk reggeltől-estig, mint igemagyarázatokat hallgattunk. Tehát én a mostani agyammal nem tudom, hogy képes lennék-e mindazt végigcsinálni. Ültünk egy házban, időnként ettünk, de az sem volt olyan lényeges, és egyszerűen így csüngtünk a bibliai történeteken. Most is olyan elevenen élnek bennem azok a beszélgetések, mint semmi más. Nyilván, hogy hallottam is az Igét, tehát így tértem meg és amellett, hogy hallottam ezt, láttam egy újfajta életmódot. Szóval engem ez teljesen levett a lábamról és úgy arra gondolok, hogy végülis azt amit én ott láttam, azóta sem tudtam felét sem az életemben alkalmazni, de valahogy megpróbálok. Nem tudom, tehát tényleg úgy gondolom, hogy az, hogy valaki megtér, az valami megmagyarázhatatlan és nem rajta áll, hanem hogy Isten próbál szólni hozzád, legtöbbször nem tudod elfogadni, viszont valamikor egy ember életében megadatik egy olyan pillanat, amikor azt a magocskát be tudja fogadni. Szóval ez a kegyelem, hogy létrejöjjön ez a pillanat." (Gy. A. sz. 1972) 4. „Valamikor '89-ben, mikor felkerültem az egyetemre - akkor kezdtem - teljesen megtéretlen, ateista ember voltam, akinek feltett szándéka volt, hogy megkeresi az Úristent, de úgy igazán nem foglalkoztam ezzel. Ennek ilyen megnyilvánulásai voltak, hogy a bentlakásban az ágyam mellett lévő faliszőnyeget kiraktam ilyen kis kereszttel, meg szentképeket, amit úgy kaptam másoktól. Ennyi volt az összes megnyilvánuló jegy, de úgy igazán semmit nem tudtam az Isten dolgairól, tehát azt, hogy Krisztus kicsoda, hogy miért jött, hogy egyáltalán létezett, azt sem tudtam szerintem. Csak egy ilyen nagy, világ fölött létező szellemként képzeltem el azt a bizonyos Istent, akit meg akartam volna keresni. De elég lusta voltam ahhoz, hogy én keressem és úgy igazán tényleg nem tudtam. Akkor kezdtem én leginkább a személyes Isten fele fordulni, amikor J.vei, N. J.-vel nagyon jóba voltunk elsőben, ő matekes volt, én infós, nagyon közel volt a szobánk egymáshoz s akkor elkezdtünk beszélgetni. S ő nyilvánvalóan ifis volt — akkor még nem létezett ez a nagy ifi, még egyáltalán nem létezett, akkoriban kezdett 277