Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Csáky Károly: XX. századi gyógyítók néhány Ipoly-menti faluban

Népi vallásosság a Kárpót-medencében 6. leges színtérként szerepel a trágyadomb; alkalmatos időpontként pedig az újhold. A mágikus gyógymódban a mai napig hisz ipolyvarbói adatközlőm is, hisz az alábbiakban például saját esetét adta elő. „Nekem ötvenhét vót. Oszt énnekem mikor újhold vót, el kellett mennyi este háromszor, vót itt egy öregasszony, Vanyáné, aho Ollyan csonka ujjai vótak neki. Akkor oszt ő igy felnézett a holdra, de hogy mit imádkozott, mán nem tudom. Harmannapra nekem mind az ötvenhét elműt. Ugyanitt azt is ajánlották, hogy az embernek „a lába aló, a talpa aló köll földet fölvennyi. Oszt akkor fönéznyi a hódvilágra, oszt mondanyi, hogy: -Amit látok, legyen-Amit nem látok, mennyen!" Ha valaki az úton ,, ollyan döglött szárazbékát látott, akkor háromszor meg köllött vele dörzsölni a tyúksegget, oszt az is hasznát". Az ígézés és szemmelverés babonás gyógyítása közül Pereszlényben, Manga János falujában is több módszer élt elevenül egészen a második világháború végéig. Horváth Mihályné Sántha Margit adatközlőmnél (1918) két módszert is lejegyeztem. Az egyiket így adta elő: „ Vót egy házaspárnak ollyan rívós gyereke, hogy mindig nyafogott, éjjelnappal. Nem fejlődött. Osztón mán minden orvosná'vótak, de semmi sem segített neki. Mondták, hogy meg van igézve. Ajánlotta neki egy öregasszony, hogy éjfélkor vigyék el a temetőbe, oszt kilenc síron forgassák át visszakézbő ' Aggyák át visszakézbő ', eggyik a másiknak. Meg is csináták. Mikor a kilencegyikre értek, elordította magát a gyerek. És jobban is lett. A Szabó Pista gyereke vót. " A szenesvízzel való gyógyításkor itt is „visszakézbő'mosdatták a beteget, és a pentővel is visszakézbő ' törőték. A szenesvizet kivitték a kapucskáho ', oda öntötték, hogy szétjárják a népek".

9 A gyógyítással kapcsolatos adatközlőket hosszan lehetne még idéznem. Hisz nagyon sok értékes adatot jegyeztem le az ipolyfödémesi Almácky Lajosné Oroszlán Máriánál (1912), az ipolyhídvégi Hraskó Ferencnél (1900), a kelenyei Bodzsár Jánosné Petrezsil Matildnál (1896), vagy akár a fiatal perőcsényi Pásztor Csabánál (1984) is. Itt elsősorban csupán a gyermekkel kapcsolatos mágikus és archaikus gyógymódok közül érintettem néhányat, illetve a még aktív gyógyítókkal (bár számuk egyre kevesebb), a gyógyítás erejében hívő, konkrét eseteket elbeszélő adatközlőkkel és olyanokkal is, akik csupán hallomásból ismernek gyógymódokat, s hitük nem olyan szilárd. A szent és profán, a racionális és irracionális egymást átfedő jelenségeivel szintén bővelkednek az adatok. A néprajzkutatást tehát ezen a területen sem lehet lezárni. Mert a hiedelmek bár kopnak, az archaikus elemek bizonyos értelemben elhalványulnak, mégis van egyféle hagyományozódás és újrateremtődés. 241