Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Szakrális helyek, építmények, ábrázolások. Liturgikus tárgyak, textilek - Erdélyi István: A nagyszentmiklósi arany kincs egyes edényeinek szimbolikája

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. meghintés "megtisztítási" szertartása. Ez utóbbira az epifánia ünnepén, már Fehér Géza is utalást tett az 1950-ben megjelent cikkében.

8 A kereszt jelenléte a csészén a megszentelt víz szentségét még megerősítette, vagy garantálta. A 3. és a 4. számú korsók oldalán a keresztek az osztatukba beütögetett jelekkel együtt ismét keresztény szimbólumokat alkotnak. Itt említjük meg, amire már céloztunk, hogy a X. századi Balkánon elterjedt keresztény bogumil szekta tagjai is használtak páros rituális edényeket. Ezt régebben V. Darkevics vetette először fel a nagyszentmiklósi kincs jellemzésekor.

9 A kincs besenyő tulajdonba kerülését bizonyítani lehetne akkor, ha a szakterület elfogadná Németh Gyula turkológus megfejtéseit (1932 és 1971) az egyes edényeken lévő rovásírásos feliratokról. A besenyőkhöz kötés nem csak erre a fontos momentumra támaszkodik, amint azt Bálint Csanád vélte, mivel a kincs lelőhelye és szűkebb környéke a besenyők szállásterülete volt, az Aranka (eredetileg Haranga) folyó neve, melyhez közel találták meg, szintén besenyő eredetű. Kiindulva a fentebb említett arab forrásadatból, a rovásfeliratok esetleges besenyő nyelvű olvasatából és a besenyők szállásterületéből, magunk egy ideig azt gondoltuk, hogy a kincs dualisztikus besenyő szentély felszereléséhez tartozhatott. Ilyen gondolatra okot szolgáltathat (jóllehet ókori) akár a híres "Oxus kincse" az Amu-darja mellől, ahol tényleg egy szentélynek ajándékozott aranykincs-tömeget találtak. A lábakon álló bikafejes csészék, melyekből az ivás nehézkes, itallal szolgálhattak egy oltáron, a nyeles tálkákkal együttesen, amelyek szilárd áldozati ételt kínáltak az isteneknek. Egy bizonyos, hogy a honfoglaló magyarság által magával hozott fémművessége-iparművészete más forrásokból táplálkozott, mint a nagyszentmiklósi kincs mestereinek a műhelyei. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül le kell süllyesztenünk a kincs létrehozóinak, vagy egyes darabjai birtokosának, vagy elásójának az időrendi helyzetét az avarkorba. Árpád magyarjai máshonnan szerezték pompás ezüstmuvességük impulzusait, más módon vált az a vezetőréteg és a középréteg kedvelt ékességévé. Ezért nem volt célravezető László Gyula, vagy hű tanítványa Dienes István, valamint Csallány Dezső törekvése a kétféle művészeti kör közötti eltérés áthidalásában. Feltevéseik ellenére az eredmény úgy látszik, hogy negatív, de ezt is végig kellett járniuk. N