Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Márkusné Vörös Hajnalka: Protestáns prédikátorok és tanítók életkörülményei és gazdasági viszonyai az 1670-es években Pápán és Veszprém környékén

Népi vallásosság a Kárpál-medencében 6. Önvédelmi harcukban, ha kellett kemények voltak, de rugalmasak is, ha belső változtatásra volt szükség. A törvényes mozgásteret ragadták meg például 1662-ben Pápán, amikor Esterházy Ferenc parókiafoglalási kísérletét jogi lépésekkel verték vissza. A presbitérium azonnal tiltakozott a vármegyénél, majd követei útján a bécsi kancelláriánál, s beterjesztették panaszaikat a pozsonyi országgyűlésre is.

65 Ugyancsak a törvényes utat kívánták betartani, amikor 1674 tavaszán kísérletet tettek a perbefogott Sellyei István, Kocsi Csergő Bálint,

66 valamint Bátorkeszi István ellen meghamisított vádak és vallomások megsemmisítésére,

67 vagy amikor egy konkrét vád (mely szerint Pápára tiltott módon, Törökországból érkezett prédikátort hoztak a városba) megcáfolására adódott lehetőség.

68 Bár a perbefogott prédikátorok ügyében nem sikerült eredményre jutni, az 1674-ben Pápára hozott új lelkész, Vörösmarti Mihály megmaradhatott a városban.

69 Tudjuk, hogy a protestáns őrségek elárasztották panaszaikkal a haditanácsot is, s a pápai, veszprémi, tihanyi és vázsonyi végvárak protestáns katonái gyakran közösen jártak el papjaik és egyházuk védelmében.

70 Folyamodványaikat, kérvényeiket általában a polgárság képviselői is aláírták. A tanúvallomások alapján összeköttetéseik Bécsig terjedtek,

71 de gyakran küldtek követeket Győrbe és Pozsonyba is.

72 A református egyházi vezetés, miközben megragadott minden jogi lehetőséget, mozgósította kapcsolatrendszerét, időről időre a körülményekhez igazította saját rendszabályait is, változtatott a presbitérium összetételén." Nem véletlen, hogy gyakran jöttek össze valamelyikük szállásán közös ügyeik megbeszélésére. A hatalom minden ilyen ellenőrizhetetlen magángyűlést, mint az összeesküvések melegágyát keményen tiltott, s az 1674-es per vádpontjaiban is tiltott voltára hivatkozott, általánosságban pedig minduntalan szervezkedéssel gyanúsította a vádlottakat és cinkostársaikat. Pedig ahogyan az egyik pápai tanú kifejtette „amikor a kálvinisták vallásuk ügyében gyűléseket tartottak, azt nem titokban, hanem nyilvánosan tették és nem más ügyben, hanem olyanokban, melyeket vagy a császárnak, vagy a generálisnak vagy a grófnak elő is terjesztettek!"

74 Nem tisztázott teljes mélységében a lelkipásztorok szerepe a protestáns egyházakra kényszerített önvédelmi harcban. Az 1674-es perben a prédikátorok személyükben a mindenkori szövetkezők, szónokló, lázító könyveket kiadó, összeesküvéseket, veszélyes kapcsolatokat szövögető, hallgatóságukra kiszámíthatatlan hatást gyakorló „rebelliós cinkosok" és a mindenkori lázadások támogatói. Ezek a vádak azzal összefüggésben is figyelmet érdemelnek, hogy a Habsburg kormányzat évtizedeken keresztül hasztalanul igyekezett meggátolni a lelki és politikai kapcsolatok kialakulását a különböző magyar 77