Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága, Szentelmények - Olosz Katalin: Húsvéti határkerülés (Krisztus-keresés) Székelyudvarhelyen a XIX. század végén–XX. század elején

Népi vallásosság о Kárpát-medencében 6. el a boltig, hogy a vásárt megbámulhassák vagy megbírálgathassák. így telik el a nagyhét. Szombaton, a feltámadás ünnepe után a hívek hazaballagnak. A legények lefekvés előtt még egyszer kipróbálják fegyvereiket, gondosan megcsinálják az előkészületeket, hogy vasárnap hajnalban az első harangszó talpig készen találja őket. Mert nagy dolog az hogy a hajnali harangszó megkondulásakor melyik ház udvarán sült el az első lövés, melyik kapuból rohant ki az első lovas. Húsvét vasárnapjának ez az első nagy eseménye. [Szabó Gergely és Szabó András első vargák a városban. Házuk és műhelyeik a város legelőkelőbb utcájában, a Botos utcában van, szomszédok is, mindkettőjöknél egy-egy tucat vargalegény van alkalmazásban. Természetes, hogy nagy itt a versengés a legények közt, pedig gazdáik édes testvérek. Persze, persze, Szabó Gergely és Szabó András is, noha békésen is igazi testvéri szeretettel élnek egymás mellett, legényeik versengését mégis szívesen veszik, hiszen egykor ők is így cselekedtek, és mert jól esik még egy év múlva is azzal büszkélkedni, hogy határkerüléskor az én portámon sült el az első durranás.] A harangszó előtt mély csend van; de ha megkondul a harang, erős karabélydurranások is hallhatók. A legények lóra pattannak, a háziaktól új lövéssel búcsút vesznek s út közben is lövéssel adják tudtára a városnak, hogy ők már indulnak a város végére. Eleinte sűrűn hallszik a lövés, a lódobogás, de már egy fél óra múlva csak elvétve durran egy-egy pisztoly, mert az elkésett legény nem szeret késésével dicsekedni. A hivatalnok urak meg a tanár urak - kik itt a lakossághoz képest felette nagy számban vannak - nyugodtan alhatnak megint. De hát hová lettek a lovasok s a nyomukban iparkodó gyaloglegények? Hová, hová? - Ki a város végére, a Jézus-kápolnához. Ott lakik a szarándok (zarándok), aki ott alamizsnából él és a kápolnát őrzi. Szegény koldus különben őkeme, de ezen a területen nagy úr ő. Messze a városon kívül, a boldogfalvi út mentén áll a kis kápolna, amelyet oly erős és magas kőfal vesz körül, hogy alig látszik ki a teteje. Ezen falon belül van a szarándok házikója. Őnála van a kapu kulcsa. Ha tetszik, rabonbánnak, ha tetszik, guardiánnak gondolhatja magát. Szóval ezen a kis területen ez a koldus az úr. Hát még milyen úr ő ma, húsvétvasárnap hajnalán! A' bizony, fontos szerepe van őneki ma. О dugja el a határba a feltámadó Üdvözítőt ábrázoló faképet, melynek megkeresésére indult a sok udvarhelyi legény. [Van is keresés, futtatás! A talaj ugyan nem alkalmas lóversenyekre, mert a keskeny országút kivételével nemcsak sok, de csupa akadállyal jár a lovaglás; meredek lejtők, sós és kénes források, hegyek vizét levezető mély árkok lepik el a Jézus-kápolna környékét. No de a sok akadály sem rettenti el az udvarhelyi legényt, hanem csak buzdítja. Hisz ez a mai nap fő eseménye, hogy ki találja meg a Krisztust!"] 334