Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága, Szentelmények - Olosz Katalin: Húsvéti határkerülés (Krisztus-keresés) Székelyudvarhelyen a XIX. század végén–XX. század elején

I Népi vo/tósossóg о Kárpát-medencében 6. A szokás nagyjából egyöntetű gyakorlatával ellentétben a székelyudvarhclyi határjárás közvetlenül kapcsolódott az egyházi ünnep eseménytörténetéhez: a feltámadt Krisztus - keresésére indult húsvétvasárnap hajnalán (s nem nagyszombaton este, mint általában a határjárók) a lovascsapat, a Krisztus keresés ürügyén mentek ki a határba. Semmi utalást nem találunk arra nézve, hogy a határjárásnak termékenységvarázsló, bajelhárító, birtokviszonyokat rögzítő funkciója lett volna, hacsak a zaj keltés, lövöldözés gonoszűző funkcióját nem tekintjük annak. Tulajdonképpen nincs is szó igazi határjárásról a körülkerülés (mágikus kör) értelmében; az elrejtett Krisztus-szobor megtalálása volt a cél. A városból egyházi segédlettel kiinduló processzió is a meglelt/feltámadt Krisztus fogadására ment ki - nem a határba, csupán a város széléig. Mindent Összevetve megállapíthatjuk, hogy az erdélyi húsvéti határjárás eddig ismert változatai közül a keresztény egyházi ünnep mibenlétéhez, a húsvét eseménytörténetéhez egyedül az udvarhelyi szokás kapcsolódott. Ugyanakkor ehhez a szokáshoz társult talán-talán a legtöbb profán elem is. Nem csoda, ha az udvarhelyiek húsvéti határkerülő szokását - mint Bárth János írja "a gyakorlása során előforduló »helytelenségek« miatt már a nagyemlékezetű Batthyány Ignác püspök is tilalmazta 1783. január 18-án, udvarhelyi látogatása alkalmával."

14 Tilalmának azonban nem lett foganatja; a XIX. század első évtizedeiben többrendbeli püspöki és esperesi figyelmeztetés tanúsítja, hogy az udvarhelyiek továbbra is gyakorolták régi szokásukat, méghozzá mindazokkal a "helytelenségekkel" - a féktelen lövöldözéssel, a virtuskodó lovas száguldásokkal - melyeket az egyházi vezetők kifogásoltak. Rucsinszky Lajos és T. Pálffy Aladár leírása bizonyítja , hogy még a XX. század elején is töretlenül élt Udvarhelyen a szilaj hagyomány. Feltehetően az első világháború utáni hatalomváltás, s a fegyvertartási tilalom vetett véget nem csupán a "helytelenségekének , de a szokás gyakorlásának is. Megörökítését annál inkább is fontosnak tartom, mivel ezidáig egyetlen dokumentuma mind a céhes hagyományok továbbélésének, mind pedig az ünneplés közösségi megnyilvánulásának egy erdélyi kisvárosban. 332