Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Geszti Zsófia: A kárpátaljai Tiszabökényi felekezetei

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. Többen ellenzik a pap azon törekvését, hogy a hosszú szertartásokat vala­mennyivel lerövidítse. A rövidítés célja az lenne, hogy olyan emberek is elmen­jenek a templomba, akiket korábban a liturgiák többórás hossza rettentett vissza. „Én mindig haragszok is a végzésért nálunk a templomban. U (a kántor) evvel a pásztorral összetraccsolnak, és akkor csinálnak egy gyors istentiszteletet. Hát nem tudom miért. Ez a nép abban nincs megszokva. És nem is vagyunk hozzá­szokva. Kihirdette a pap, hogy minek kell olyan hosszan énekelni." „Hát ő tudja, hogy én nem vagyok megelégedve vele (pappal). Megmond­tam neki, hogy maga csak az órát nézi, teljen el az óra, aztán jó éjszakát. Mit törődik evvel a néppel, mondom." A görög katolikus pap felismerte, hogy az egyház a vallási szertartásokon és szolgáltatásokon túl betölthet egy közösségteremtő szerepet is, nem vallási programok szervezésével az egyház körébe tudja vonni a fiatalság egy jelentős részét. Ezért próbál egyre több szabadidős tevékenységet szervezni, mint pél­dául futballmeccs, diszkó, biciklitúra, vagy görög katolikus farsangi bál. Ezek a programok vonzzák a fiatalokat, de csak ezek a programok, a templomi al­kalmakon változatlanul kevés fiatal jelenik meg. Éppen ezért érezhetik a kon­zervatívabb szellemiségű hívek, hogy nem hatásos ez a fajta modernizáció. „Most szabad vallás van, mégse jönnek a templomba a fiatalság. Nem tu­dom, miért, hol itt a hiba, igaz mondtam a tisztelendő úrnak, hogy ne haragud­jon, mi úgy vagyunk, mint a szegrül leakasszák a tarisznyát. Van papunk, de nincs is. Ez a Bökény olyan is volt mindig. Van templom, is, de nincs is." A fiatalabb hívek azonban pozitívan értékelik a pap erőfeszítéseit. „Nem olyan rég a fiatalokat a mi görög papunk összehítta egy nagy futballmeccsre. Péterfalván a sportzába [sporttelep]. Ilyen fiatal suhanc embereket, házasokat. Csak úgy. Vagy a gyerekeket vitték Palágykomlócra, ilyen hittanvetélkedőre. Itten zajlik valami, az élet." Ók nem tartják idegennek a papi hivatástól a különböző programok szerve­zését, a pap feladatának tartják, hogy „hittanórát tartson, vagy ilyen szórako­zásokat a gyerkőcöknek, hogy jobban odahúzza a templomba." Az új típusú „szolgáltatások" mellett a görög katolikus egyház próbálja ki­elégíteni a tradicionális vallásgyakorlás elvárásait, sőt, annak igényére szeret­né rávezetni az egyéb programokkal magához vonzott fiatalokat is. Esetükben a vallási szabályok nem egy zárt, merev rendszert alkotnak, hanem az életmód változásait követni képes, ám legfontosabb elemeiben mégis tradicionális struktúrát. Összességében a vallásosság jóval szélesebb körét kezdi nyújtani a híveknek, mint a pravoszláv egyház. A hagyományos felfogáshoz tartozik pél­dául a máriapócsi búcsún való részvétel, ami szerves része a vallásgyakorlás­nak. A kilencvenes évek végétől a zarándoklatok megszervezése és vezetése Bökényben kizárólagosan a görög katolikus papok tevékenységévé vált. 301

Next

/
Thumbnails
Contents