Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)
Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Pilipkó Erzsébet: A „nemlétező” görög katolikus egyház működése Kárpátalján 1949-től 1898-ig
Népi vallásosság о Kárpát-medencében 6. miszerint az újszülöttnek egyházi keresztelés, a halottnak egyházi temetés jár -, sürgetővé tette a válaszkeresést. A választ - ezek a magukra maradt közösségek is - a szomszédos községek reuniált parókusaiban találták meg: "...hallottuk oszt, hogy itt-ott, a szomszéd falukba megmaradtak a görög papok, úgyhogy azokat hí'tuk temetni, kereszte'ni, esketni..."- emékeznek a korabeliek. Egy idő után ezeket a reuniált parókusokat nemcsak az átmeneti rítusokhoz kapcsolódó liturgikus cselekedetekre, hanem a rendszeres liturgiavégzésre is felkérte a közösség, akik azután halálukig "kijártak" az adott egyházközségbe (Tiszabökénybe, Tiszaújhelybe, Csornára, Batárra stb.) A megnyilatkozások alapján ezek a közösségek sem tartották a reuniált parókusokat ortodoxoknak 12 : "...hát, ügyi, ezek aláírtak szegínyek, hogy mentsík az írhájokot, de a szívek görög vót, ezt mi tudtuk...", "...az én fiaim nem pravoszlávok, mindet az ilyen aláírt reuniált papok keresztelték, mert se a salánki, se a szőlősi, se az újlaki nem vót pravoszláv..." (Tiszabökény). A nagyszőlősi járási mátyfalvai egyházközségében a fent leírtaktól eltérően történtek az 1949. évet követő események. A magára maradt közösség nemcsak ortodox pópát, de reuniált parókust sem fogadott be. Kezdetben az emberélet fordulóihoz: kereszteléshez, esketéshez sem vették igénybe a reuniált egyház szertartásait, az egyházi temetést a helyi kántor irányításával bonyolította le a közösség. Később, az 1960-70-es évektől azonban egyre több család individuálisan felkérte a Tiszaújhelyben működő aktuális parókust ez utóbbi szertartás elvégzésére. A közösség közel négy évtizeden át a hivatalosan "bezárt" templomban - kisebb megszakításokkal s a hatóság időnkénti zaklatása mellett - tartotta meg ünnepi és egyéb liturgikus szertartásait a kántor szervezésével és irányításával: „...a nép nagyon vallásos vót, de a vallása mellett nagyon megállta a helyét, szóval semmiféle pravoszláv, mint ahogy Romzsa püspököt pusztították, Mátyfala is úgy vót, inkább hajlandó a pusztításra, mintsem átmenjen prá voszlávnak..., én még emlékszek rá, kiküldtek ide Munkácsra papot, hogy agitálja a népet, a nép ötét tökéletesen elkergette, úgyhogy nem kell semmiféleképpen (a pravoszlávia), de az országhatalom nagyon erős vót, úgy hogy itten be kellett zárni (a templomot), (ez vót 59-be...), de bezárták, mi meg kinyitottuk, ...így oszt hun bezárták, hun kinyitottuk, de vótak, akik "ültek" is emiatt... " (Mátyfalva). A vallásosságnak ez az önálló, az intézményes szféra megkerülése általi megnyilvánulása addig a köztudatban ismeretlen viselkedésformákat, attitűdöket alakított ki. A korábbi egyházorientált vallásosságot 11 a közösségben egy laikus szemlélet váltotta fel, amely a hagyományos, "megszokott" vallási normákra épült ugyan, azonban egyházi irányítás híján a helyi szükségletek szerint alakult, 270
