Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Sárai Szabó Katalin: „Női munka” a református egyházban a századfordulótól a 40-es évekig

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. melyet а lelkész másnemű elfoglaltsága miatt vagy nem tud, vagy pedig férfiúi voltánál fogva nem végezhet (olyan természetű beteg nők vigasztalása, kiknél lelkész nem jelenhet meg). A testi nyomorúságnak nemcsak lelki vigasztalással, de esetleges baleseteknél első segélynyújtással, kórházból kikerült, de még házikezelés alatt álló betegeknek ápolásával éppen falusi gyülekezetekben, hol orvos csak öt-tíz kilométerre található, lehet elérni a legtöbb eredményt.. A szegénygondozás, az anya- gyermekés csecsemővédelem, melyet most gyülekezeteink vagy rosszul vagy sehogysem végeznek, szintén megoldást nyerne. Végül az anya- és csecsemővédelemmel kapcsolatosan kötelességünk lenne, különösen falvakon a szülésznői teendők ellátása, (ez szerinte a lelkiismeretlen, erkölcstelen szülésznők miatt szükséges)"

7 Lelkésznek Az egyházi életben sajátos státuszt és munkakört jelentett a lelkésznéké. A múlt század ideális papnéja vallásosságában példaadó, férjének szellemi és lelki társa volt, aki férje munkáját a nyugodt háttér biztosításával segítette, tehát nem tért el az átlagos református asszony ideáljától. Mégis többször említik, hogy a női életnek vannak olyan speciális kérdései, problémái, amelyeket szívesebben osztanak meg a gyülekezeti tagok a lelkésznével, mint a lelkésszel. A lelkészné különleges helyzetéből adódó fontosságának felismerése és elismerése ugyancsak a belmissziói mozgalom hatására történt meg. 1928-ban megalapították a Református Lelkésznek Egyesületét, melynek elnöke Ravasz Lászlóné lett. Folyóiratukat, a Református Lelkésznek Lapját, Kovácsné Huszár Jolán szerkesztette, aki amellett, hogy papné volt, irodalmi tevékenységet is folytatott. A folyóirat beköszöntőjéből idézem Ravasz Lászlóné szavait: "A reformáció ama nagy gondolatát, amely a lelkipásztornak élettársat adott és ezeket a gyülekezet elé nemcsak az anyai és hitvesi hivatás tüköréül állította, hanem fontos és áldásos részt adott a gyülekezet munkájából és a szolgálat méltóságából, azzal kell meghálálnunk, hogy férjeinknek nehéz munkájában legjobb barátjai, leghívebb segítői és öntudatos munkatársai legyünk."*

1 "Hogy igazi lelkésznek vagyunk, meg kell mutatnunk gyülekezeteinkben tiszta családi életünkkel, vallásosságunkkal, társadalmi életünk minden megnyilvánulásában és meg kell mutatnunk a szeretetmunkáknak a gyakorlásában. Mindezekkel férjeink segítségére állhatunk minden belmissziói munka felkarolásával, szegényügy, beteglátogatás, vasárnapi iskolák vezetésében stb."

9 Első célkitűzéseik között szerepelt, hogy az özvegy lelkésznek kilátástalan helyzetére valamilyen megoldást találjanak. Férjük halála után ugyanis a hímzésen, varráson, lakótartáson kívül szerény nyugdíjuk kiegészítésére nem volt 216