Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Szigeti Jenő: A protestáns népi vallásosság XIX. századi válsága

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. szabadságharc utáni korról, hogy „gyakran előfordult, hogy harangozás után a lelkipásztor nézte a parókiáról: megy-e valaki a templom felé. Mikor egy darabig hiába várt, üzent az egyházfival s bezáratta a templomot, ki sem lépvén a lakásból. Pedig néha a hívek is a papra vártak, s midőn látták, hogy nem jön ki a paplakból, ők sem indultak el a templomba. Ilyen helyeken gyakran az egyházlátogatók is hiába hívogatták a népet az Úr házába. Más helyen elmentek ugyan az istentiszteletekre, de nem volt köszönet benne. Unatkozva feszengtek a padokban és alig várták, hogy vége legyen a prédikációnak". Sok helyen tragikus következményei is voltak ennek az elvallástalanodásnak. Ezek közül talán egy érmelléki eset ismert a legjobban. Szentjób községben 1859. június 26-án éjjel kigyulladt a paplak és a hozzátartozó épületekkel leégett a hívek szeme láttára. Senki nem segített. A hívek elidegenedtek már a vallástól.

19 Ez az elidegenedési folyamat nagyobb veszedelem volt, mint az ellenreformáció. A római katolikus barokk népi vallásosság — úgy tűnik — eredményesebb harcot folytatott a liberális jozefinista lelkiségi gyakorlattal. Talán a búcsújáró helyek és a különböző társulatok hatására erősebbek voltak a barokk vallásosság népi bázisai. A katolikus papság előbb ismerte fel a régi szokások és lelkiségi gyakorlatok jelentőségét, mint a zömében liberálisan gondolkodó protestáns egyházak. Kialakult egy belső védekezési forma, ez a belmisszió volt, ami viszont demokratikus csoportmozgalomként inkább a városi híveknek jelentett megoldást, a kegyességi gyakorlathoz formát.

20 Bár érdemes volna megvizsgálni azokat a reform-korig visszamenő helyi kezdeményezéseket, egyesületeket, amelyek a belmisszió előfutárai voltak.

21 Ennek a válságnak a hátterén indultak el az első magyarországi szabadegyházi közösségek, a nazarénusok

22 és a baptisták.

23 Sikeres terjedésüknek titka az volt, hogy máig életben tartanak a puritán örökségből számos elemet. Igaz, hogy gyökerük külföldre nyúlik, mégis a magyar népi vallásosság késő puritán örökségének ébrentartói ők. Tibori János református egyháztörténész kollegám a nazarénusok történeti rehabilitációját kívánta elvégezni „Az európai evangéliumi keresztség-hívő, nazarénus reformáció XIX. századi története" című kis könyvecskéjében

24 amelyben a többi között ezt írja „dolgozatomnak egyrészt az a célja, hogy a nazarénizmusról lehántsa sokszor az éppen hivatalosok által tudatosan köréje szőtt naivan lekicsinylő, gyakran dühödten támadó farizeusi ítéleteket, s egyben megláttassa a hitéletben a kovász, az egyházi, a polgári és az általános emberi törekvésekben betöltött haladó, progresszív szerepét."

25 Bennünket folkloristákat, nem a vallási vita és a nyomába fakadó kiengesztelődés érdekel, hanem a nazarénus életszokásokban tovább öröklődő puritán szokások. Elég itt a temetési, házassági szokásokra, bizonyos magatartási, viselkedési elemekre utalni. 178