Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Szőcsné Gazda Enikő: Orbai széki eklézsiakövetés a XVII–XVIII. században

Egyháztörténet, felekezetek együttélése tói azokat a gyülekezeteket is, amelyek nem becsülték meg lelki vezetőjüket, viszont az esperes a híveket is megkérdezte lelkészük tanítása és élete felől, és ha azok nem találtattak megfelelőnek, akkor az esperes eljárt a nem helyesen tanító, méltatlanul élő lelkészek ellen."

2 A papmarasztás eredetét a reformáció elterjedése körül kell keresnünk. Kezdetben nem volt minden gyülekezetnek lelkipásztora, mert kevés volt a reformátori szellemben prédikáló lelkész, és ha megüresedett egy népesebb vagy jobb díjazást nyújtó lelkészi állás, erre valamely - rendszerint kisebb gyülekezet lelkipásztora hívatott meg, aki azt a meghívás után azonnal, az év bármely részében elfoglalhatta. Emiatt rendetlenségek támadtak a papjuktól közben megfosztatott gyülekezetekben. A Hercegszőllősi Zsinat 1576-ban úgy határozott, hogy a lelkipásztorok csak újévkor hagyhatják el addigi gyülekezetüket, az illetékes egyházmegye szeniorának (esperesének) jóváhagyásával. „Ez intézkedés folytán jött szokásba, főként a kálvinista egyházban a papmarasztás oly módon, hogy mindegyik gyülekezet újév körül megkérte lelkészét a következő évre is a nála való maradásra. Idővel azonban, amikor már a lelkipásztorok száma megszaporodott, újév körül jelentette ki a lelkészének, hogy keressen magának más egyházat.'" A továbbiakban nézzük, hogy a papmarasztás kérdését hogyan értékelték az egyháztörténészek. Azt kell látnunk, hogy László Dezsőn és Illyés Gézán kívül mindenik e rendszer negatívumát emeli ki és a „lelkészi pálya egyik legsúlyosabb keresztjeként" beszél róla. Kétségtelen, hogy a papmarasztás gyakorlatának megvolt a negatív oldala, de nem szabad megfeledkeznünk e rendszer pozitív oldaláról sem. Megítélésekor nem szabad szubjektív módon kezelnünk ezt a kérdést. Nézzünk meg néhány negatív véleményt ezzel a kérdéssel kapcsolatban: - A gyülekezet, a lelkészt „szeszélye szerint" elbocsátotta és mást hívott helyébe.

4 - Némely lelkész egész életét vándorlásban tölti, az ország egyik határától a másikig - mondja Pokoly, majd néhány sorral lentebb így folytatja. - Az is igaz, hogy ezt az egykoriak egészen természetes dolognak tartották, ebben nőttek fel, ebben vénültek meg...

5 - Lehetőséget adott az alkudozásra, mert a lelkészhívás- vagy marasztás alkalmával az egyik lényeges kérdés a papi fizetés volt - „Hátrányt jelentett a papmarasztás abból a szempontból is, hogy a pásztor és a hívek nem tudtak bizalomban összeforrni..." Most lássunk néhány pozitívumot. - A változás lehetősége módot adott arra, hogy a prédikátor megtalálja a néki megfelelő gyülekezetet; a gyülekezet pedig azt a prédikátort, akinek irányítása mellett lelkileg a legjobban épülhetett.

6 - Az állandóan változó prédikátoroknak mindenike közölt olyan lelkierőt a „hitben megdermedt híveknek, gyülekezeteknek, mely egyetlen pásztortól 58