Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Történeti források, forrásismertetések: - Tóth G. Péter: Félelem és rettegés a pestistől

Történeti források, forrásismertetések lamennyiszer az megh történnék, az a személy mind annyiszer megh büntettessék, egy renyes forinthig és 53 pénzigh. [...] És ez féle undokságnak el tisztitásáir mindgyáras megh parantsoltassék annak az Embernek."

41 A szenvedés A betegségről kevés számban ugyan, de maradtak fenn olyan források is, melyek a pestist az egyéni szenvedéstörténetek élményével tudták leírni. Ezek az elbeszélések gyakran a teljes kilátástalanság, az elkeseredettség, a szellemi zavarodottság hangján szólaltak meg. Szegedi Kőrös Gáspár Pozsonyból Nádasdy Tamásné Kanizsai Orsolyának 1562. június 30-án a következő sorokat írta: „Nagyságos Asszonyom! Szolgálatomnak utána. Én az tisztelendő Nagysága parancsolatja szerint egy kocsin Sennyébe siettem volna, de bizonnyal írhatom ezt tisztelendő Nagyságának, hogy még ez esztendőben itt, Pozsonyban nagyobb pestis nem volt, mint mostan újonann elkezdte. Az én házamnál is volt az szolgáló asszonyon, kit azonnal az hostályba kiküldtem, még meg nem holt, de minden napon sokat temetnek. Az én kislányom és az egyik mostoha fiamon mostan számtalan himlő üttet mind az egész testükön. Ezeket magam mentésére nem írom tisztelendő Nagyságodnak, de nem mertem ilyen pestisből tisztelendő Nagyságod híre nélkül Sennylébe mennem. Ha tisztelendő Nagysága énnekem levelek által, avagy szolgája által megparancsolja, hogy Sennyébe menjek, azon órában elmegyek, ha az Úristen valami csapást reám nem bocsát. Még egyszer sem féltem ígyen, mint mostan az Istennek ostorától, mert az szomszédom házait az pestis mind körül megüresítette."

42 Szintén a félelem hangjain szólal meg Sárkány Antal, sárvári tiszttartó Sopronból 1562 advent első vasárnapján Nádasdy Tamásnénak írt levelében: „Annak fölötte az istennek haragja is teljességgel rajtam vagyon [...] Házam népében immár huszonötén haltak meg pestisben, szakácsom kedig mastan fekszik benne; feleségemnek kisebbik fiát is eltemetem, úgyanyira, hogy immár teljességgel csak én magam vagyok mind kemencefutő, kulcsár, szakács. Mindent én magamnak kell mívelnem. Senki feléjem sem mér jőni. Azért könyörgök kegyelmednek, mint kegyelmes asszonyomnak, hogy kegyelmed imáttasson istenhez érettem: vegye el immár az ő csapását rúlam."

43 A levélbeli tudósításokat a tiszttartó nem tudta sokáig továbbítani, ugyanis nem sokkal ezen sorok megírása után a pestis áldozata lett. Az 1713-as pécsi pestisről Bruno Drusinecz, obszerváns ferences szerzetes, kórházi lelkész írt a legszemélyesebb hangon. Drusinecz már a pestis első hónapjában, augusztusban megbetegedett, és felépülése után így emlékezett vissza kórházi kezeltetésére: „hosszú türelmem volt, amikor nyolc napon át fehérnemű nélkül feküdtem a fertőben [...], kemény türelmem volt, amikor 375