Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Történeti források, forrásismertetések: - Deáky Zita: A medicina pastoralis és a papok egészségügyi felvilágosító tevékenysége a XVIII. század végétől a XIX. század közepéig

Történeti források, forrásismertetések vosi ismeretekkel rendelkezik, vagy még az is elégséges, ha csak a dietetikában jártas. Végül útmutatásként az először 1794-ben megjelent Uéber den Einfluss der Heilkunst auf die praktische Theologie. Ein Beitrag zur Pastoralmedizin című könyv fő gondolatait mutatta be." Soltra szerint e mű szerzője, Mezler, Franz Xaver (1756-1812) vetette meg a medicina pastoralis alapjait, és legfőbb gondolata az volt, hogy a lelkész ne legyen gyakorló orvos, ismerje viszont az embert, szenvedélyeit, ösztöneit, ügyeljen a beteg jóllétére, és csak tanácsot, hasznos dietetikai tanácsot adjon.

34 Soltra dolgozata azért is fontos, mert a 19. század közepén mutatott rá arra, hogy a papi orvoslásnak szükségszerűen el kellett tolódnia a lelkigondozás, a család-, a gyermek-, a betegvédelem és a nevelés felé. A közegészségügyhöz a pap elsősorban a népnevelői funkciókon keresztül és nem direkt módon járulhat hozzá. Ezt a megváltozott viszonyt a klerikusok és a közegészségügyi törekvések között először a Soltra által is útmutatónak tartott F. X. Mezler fogalmazta meg az 1794-ben Ulmban megjelent könyvében, majd mások is követték ezt az irányt, és igen népszerűvé vált a 19. század első felében Magyarországon is. Természetesen az első papok számára készült egészségügyi felvilágosító művek még alapvető orvosi szakmai ismereteket közvetítettek, és betegség, járvány, baleset, akár rendellenes szülés, tetszhalál esetén való közvetlen beavatkozásra, akár életmentő eljárásokra is oktattak. Nem tudjuk, hogy a medicina pastoralis irodalom a papok és lelkészek milyen széles rétegéhez jutott el Magyarországon. Ehhez további kutatások szükségesek. Csak feltételezhetjük, hogy a római katolikus és a protestáns lelkészek inkább ismerték ezeket, mint a más felekezetűek. Márcsak azért is, mert szintén e felekezet képviselői fordítottak, írtak egészségügyi felvilágosító irodalmat a szegény falusi köznép és elemi iskolások számára. A gyökerek tehát megvoltak, a folytonosság pedig nem szakadt meg a 20. század elejéig-közepéig, sok szempontból napjainkig. A papok egészségügyi felvilágosító tevékenysége több irányú. Az egyik a járványok megelőzéséhez kapcsolódik. (Bár a járványirodalommal nem foglalkozik dolgozatom, itt most csak példaként említem meg a himlőoltást.) A központi egészségügyi főhatóság az uralkodó támogatásával a papságot is bevonta a himlőoltás népszerűsítésébe, a burgonya táplálkozásbeli elterjesztésébe, vagy a kolera és az alkoholizmus elleni küzdelembe.

35 Minden papnak és lelkésznek kötelessége volt a szószékről is hirdetni például a himlőoltás fontosságát és veszélytelenségét, s erre a tevékenységükre a 19. század végéig szükség volt. Az észérvek, a hatósági rendeletek, előírások sokáig nem tudtak áttörni az emberek félelmén és hiedelmén, így mint sok más esetben a lelkivezető szava, intése volt az irányt adó. A papok, a lelkészek igen hamar hozzájuthattak közérthető szakirodalomhoz, hogy maguk is tájékozódjanak e jelentős felfedezésről, alkalmazásáról és hasznáról. A hatalmas orvosi himlő-irodalomból egyedül Nagy Sámuel (+1810), komáromi orvos munkáját 351