Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Történeti források, forrásismertetések: - Csáky Károly: Egyházi dokumentumok néprajzi adatai

Történeti források, forrásismertetések Alsószemeréden 1903-ban „szereztetett be a templom részére közadako­zásból Szent Anna és Szent Vendel szobra". Ugyanitt 1911. június 10-én „lőn a falu közepén Szent János szobra drótszövettel bekerítve s befödve". 1877-ben csináltatta meg a plébános a felsőszemerédi templom tetejét: „egészen újból zsindelyezték be a templom pénzéből". Ugyanekkor renovál­tatták „a baldachinumot" is. Amint a továbbiakban olvassuk: „Ugyancsak ezen év karácsony napján vette ajándékba a templom számára Szabó István felsőszemerédi gazda az oltár előtt függő örökös tűz lámpájára a vörös zsi­nórt aranyozott gömbökkel. 12 forintba került. Szabó Pál bíró pedig két vas­gyertyatartót csináltatott a chórus alá." Alsószemeréden is történtek adományozások. „Ugyanakkor csináltattam ­írta a plébános - az alsószemerédi főoltár képet, festette Bokkelen Ságon lé­vő festő, a költséget pedig özv. gróf Stainlein Lajosné adta, került 35 forint­ba." 1886-ban ezt írta a község plébánosa: „E templomban, Alsószemeréden lévő két mellékoltárt ezévben kifestettem. Fa munkája a kettőnek került 100 forint­ba. Erre 50 forintot gr. Chorinszky úr adta, a másikat pedig, mind védszentem oltárát (Borromeo Szent Károly - Cs. K. megj.), hálám kifejezése s megörökí­tése jeléül, hogy Sz. földi utamban megoltalmazott s szerencsésen visszavezé­relt, én emeltettem. A képeket Ébert Endre leányvári esperes festette; rámáját Bécsből hozattam, az egész oltár fáját pedig egy sági asztalos készítette - Bor­romeo Szent Károly oltárában üvegajtós tabernaculumban helyeztem el sz. föl­di s lourdi utazásomban gyűjtött emléktárgyakat. A kulcsokat a sekrestyében őr­zöm, nehogy abból valaki valamit eltulajdonítson vagy kicseréltessen. Megvan írva s nevezve minden tárgy neve s hozzája, honnét hoztam." 1889 pünkösd hétfőjén a felsőszemerédi templomban állították fel a „lour­desi Szűz Mária szép szobrát, melyet a hívek adományozása folytán bejött pénzből" vettek, s „fölébe helyeztetett a baldachin-féle szép faragvány". 1893-ban ünnepelt Viszoljszky Károly ezüstmiséjét. Ebből az alkalomból a hívek megint csak a templomnak vettek szép tárgyakat. Erről ezt írta a króni­kába a plébános: „Augusztus 2-án tartottam 25 éves jubileumomat, mint 25 éves pap. A hívek nagy meglepetésben részesítettek. Drozdek Vilma kedves testvér kezdeményezésére az alsószemerédiek gyűjtést rendeztek, melyből a Jézus- és Mária-szív két szobrát vették, melyeket a sanctoriumban állítottam föl. Azon keresztúti képeket is ebből a gyűjtésből vették. Gróf Stainlein Leon­tina s gr. Wilczek Mária pedig egy gyönyörű kehellyel ajándékozott meg." 1897-ben a felsőszemerédi templomban gr. Wilczek Mária „hálája jeléül, hogy oly szerencsésen túlesett az operation, a templomban Szent József szobrát állította fel körülbelül a lourdesi barlanggal átellenben. Ugyancsak az idén csináltatta a templom 3 új zászlóját". 1913-ban húsvét ünnepére gróf Wilczek Mária „új feltámadási szobrot ajándékozott a felsőszemerédi templomnak." Ugyanezen év pünkösd máso­309

Next

/
Thumbnails
Contents