Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Gergely Katalin: Egymás mellett vagy együtt?

Egyháztörténet, felekezetek együttélése A város központja a XIX-XX. századi épületekkel körülölelt Fő tér, amely az 1990-es évtől kezdődően nagyobb vallási ünnepek alkalmával időlegesen átveszi a szakrális tér funkcióját. A katolikus szertartások részeként a hívek a húsvéti feltámadási körmenetben, illetve az úrnapi körmenetben a Fő teret megkerülve győzelmes, hangos énekléssel hordozzák körbe az Oltáriszentséget (a katolikus hit szerint Krisztus kenyérben rejtezett testét), december 6án, a város búcsúünnepén pedig Szent Miklós szobrával kerülik meg a teret. A város felső felében, „Fesszegben " a településkép inkább falusias. A régi szokások megtartása, a hagyományok átmentése ebben a városrészben a legerősebb, ami azzal is magyarázható, hogy Felszegben kevés a betelepült idegen, viszonylag egy zártabb (de nem zárkózottabb) közösség, mely még őrzi a hajdani tízesek emlékét. Lakói katolikus székelyek, akik gazdálkodással, állattartással, növénytermesztéssel foglalkoznak. Eletükben első helyen áll a munka, a kenyér megszerzése, ami itt a hegyvidéken a mindennapok kemény küzdelmét jelenti. Nemcsak Felszeg, hanem a Békény két oldalát benépesítő Alszeg is katolikus székelyek lakta, hagyományőrző városrész. Azonban itt jobban érezhető az iparosodás, közelebb vannak a gyárak, üzemek és a legújabb „blokknegyed", a Bucsin-lakótelep, amelynek lakói többnyire máshonnan költöztek Gyergyóba. Ez a tény mind nyelvi, mind felekezeti szempontból egyfajta keveredést jelent, akárcsak a hajdani Középszeren, ahol korábban jórészt magyar, örmény és zsidó kereskedők, kisiparosok laktak, manapság pedig vegyesen újgazdagok, köztisztviselők, értelmiségiek, illetve a hajdan államosított, mára „lelakott" épületekben szegények, cigányok. Az örmények már XVII. századi letelepedésük óta külön közösségben éltek. Erre utal a ma is meglévő utcaelnevezés - Örmények utcája -, ahol még él néhány örmény származású család. Betelepülésük óta a helyi örmény lakosság fő foglalkozása a kereskedelem és az ipar volt. Külön céheik és szokásaik voltak, a gyergyói népi hagyományokat nem vették át. Azonban a XIX. század közepétől kezdve a közös ipartársulatok, kulturális egyesületek és rendezvények, az iskola, sőt egyes egyházi megnyilvánulások is felgyorsították az örménység magyarrá válását. Manapság mindössze néhány száz főre tehető azon gyergyóiak száma, akik magukat örmény származású magyarnak vallják, szinte teljesen asszimilálódtak. Nem lévén közösségi gyakorlásra lehetőség, elfelejtették a nyelvüket. Pap hiányában az istentiszteletet is a római katolikus plébánia biztosította számukra, azonban erre csak magyar nyelven, római rítus szerint volt lehetőség. Az 1990-es évek elején Velencéből jött egy örmény szerzetespap, aki örmény rítus szerint tartotta az egyházi szertartásokat, tanította az elfelejtett nyelvet. Az újjáalakult Oltáregylet és az énekkar szintén erősítette az örmény identitást. Ezek a csoportok az örmény pap távozása után is tovább működnek, értékes színfoltjai a település vallási és kulturális életének. 203