Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)
Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Fazekas Csaba: Neoprotestáns mozgalmak és megítélésük a XVIII. századi Magyarországon a tiszadobi „ébredés” tükrében
Egyháztörténet felekezetek együttélése ra vállalkozhatunk. Mindazonáltal a gyülekezet tagjainak megnyilatkozásaiból megállapíthatjuk, hogy a dokumentum valószínűleg elsősorban nem azt tartalmazza, amit a kérdező hallani akart, hanem amit a válaszoló mondott. A jegyzőkönyvből mindenekelőtt kitűnik, hogy nemcsak társadalmi szerkezet szempontjából, de életkor tekintetében is heterogén volt a csoport összetétele. Az öt kihallgatott személyből 51 hárman huszonévesek, Porkoláb István a negyvenhez közeledik, a legidősebb pedig 78 esztendős. Ez a tény egyben cáfolat arra, hogy csak a fiatalabb generáció volt hajlamos a „rajongásra". Egyikükről (éppen a nemes Porkoláb Mártonról) megtudjuk, hogy „illiteratus", vagyis analfabéta volt, ugyanakkor a gyülekezet rendszeresen használt különböző szépirodalmi és vallásos könyveket, vagyis a műveltség birtoklását jelentő írni-olvasni tudás is megoszlott közöttük. A felmerült vádpontok minden bizonnyal a középkori eretnekmozgalmak, illetve a kisegyházak modern kori történetében egyaránt megfigyelhető „pletyka-effektus" szerint születhettek, hiszen a vádlottak egyiket sem ismerték el sajátjuknak, és nemcsak szimplán tagadták, hanem kifejtették, hogy pontosan mit miért utasítanak el, mi az ő saját álláspontjuk az egyes témákról. Összességében megállapíthatjuk, hogy a közösség tagjai nagyon világos keresztény felfogással rendelkeztek, szavaikból nem mutatható ki semmiféle zavaros vallási fanatizmus, a Bibliát pedig feltűnően jól ismerték és a megfelelő helyeket pontosan idézték. Elsősorban azzal vádolták őket, hogy önhittek, felfuvalkodottak (ez gyakran megfogalmazódó vád a kisegyházak felé katolikus, református stb. oldaltól), mint magukat tökéletesnek tartók, mindig a Szentlélek közvetlen sugallatára cselekszenek. Az „invinculatus" („vasban álló", vagyis megbilincselve, letartóztatásban lévő) Panyiti György elutasította a felfuvalkodottság vádját, szükségesnek tartotta azonban, hogy minden keresztény többet imádkozzon a Szentlélek jelenlétéért (ez egyben nyilván kritika volt a reformátusok felé is), vagyis annak kortársainál tapasztalt mértékét nyilván nem tartotta elegendőnek. Hasonlóan tagadták azt is, hogy közöttük mindenki próféta lenne, és mindig a jövőbe látna. Porkoláb István világos szavaiból, amelyekkel Istent nevezte minden tudás letéteményesének, az égiek iránti alázat csendül ki. 52 Ide tartozik az a vád is, hogy képtelenek lennének az újjászületés után vétkezni. Ezt Panyiti utasította el határozottabban, kifejtve, hogy (teljes összhangban az Újszövetséggel) valamennyi ember az első teremtett férfitól származott, ezért mindenki részesedett Ádám bűnében," viszont Istenhez való megtérése után is vétkezhet. A fiatal tiszadobi jobbágy tisztában volt a halálos bűn és a nem halálos bűn bibliai fogalma közötti különbséggel is. 54 Elfogadták a hit által történő gyógyulás tanítását is, és bizonyára rosszakaróik ferdítették úgy a dolgot, hogy tiltanák az orvosok felkeresését. Ennek lehetőségét azonban még kívánatosnak is tekintették, ami ugyanakkor nem zárja ki, hogy egyes betegségeket a bűn következményének tartsanak. 5 ' Nem voltak túlzóak a hétvégi munkavégzéssel és étkezés175