Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Darkó Jenő: Egyháztörténeti és diplomáciai adalékok Pannónia frank hódoltatásához

Egyháztörténet, felekezetek együttélése lyi hatalom jelentette, amely a frank és langobard királyság egyesítéséből adódott. Ez a hatalom mindvégig királyi hatalom marad, még a császárrá koronázást követően is. A frank királyi hatalom kiterjesztésének folyamatában jelentős állomás volt a bajor fejedelemség bekebelezése (788), a szászok több háborúban való hódoltatása, majd azt követően krisztianizálása. Természetesen a birodalmi terjeszkedés ránehezedett az Elba-vidéki és a karantán szlávokra. Feltehetően éppen a bajor szövetség miatt Nagy Károly háborúba bonyolódott a Pannóniát is birtokukban tartó avarokkal. Az avarokra mért vereség (796) és Pannónia bekebelezése (803) tulajdonképpen utolsó állomása volt az Itáliára is kiterjedő, jelentős expanziónak. Ebben a folyamatban mindenképpen kulcsszerepet töltött be a lombard királyság hódoltatása, a Desiderius felett aratott győzelem (774), majd a két királyság egyesítése. Ugyanakkor a pápa és a római egyház végérvényesen szorosra fűzte kapcsolatát a felemelkedett frank királysággal. Szembe fordult a képromboló bizánci császárokkal. Bizánc ekkor még nem szorul ki teljesen Itáliából. Végképp elveszíti azonban Rómát, Eszak-Itáliát (lombard királyság) és a beneventumi, valamint a spoletoi lombard fejedelemségeket. A bizánci befolyás térvesztésének tényén már a nikaia zsinat (787) sem változtat. A vallásbéke Nyugat és Kelet között időlegesen helyreállt, Bizánc ismételten képtisztelő és igazhívő. A nikaiai zsinat azonban mégsem tudja megszüntetni a két egyházi központ között meglévő feszültségeket. Róma mindenekelőtt elvárta volna a képromboló császárok őt sújtó rendelkezéseinek visszavonását, a pápai jurisdictio helyreállítását Dél-Itáliában és Illyricumban. Minderről azonban Constantinopolisban nem akartak hallani.

32 Jóllehet 787-ben a nikaiai zsinat I. Hadrián (772-795) pápa legátusainak jelenlétében véget vetett a képrombolásnak, és helyreállította a szent képek tiszteletét, a 794-ben megtartott frankfurti zsinat annak egyetemes (ökumenikus) érvényét nem ismerte el, a 787. évi zsinatot elítélte." Mindebből nyilvánvaló Hadrián igyekezete, amely Róma és a frank király között szilárd szövetséget hozott létre. Ennek a sikeres politikának volt szükségszerű következménye a római Szent Péter bazilikában, 800 karácsonyán (december 25.) lezajlott császáravató szertartás. Nyilvánvaló, hogy a római császár kreálás értelmi szerzője nem Nagy Károly, a frank király, hanem a római pápa, III. Leó volt. Nagy Károly tisztában volt azonban azzal, hogy császári címét el kell ismertesse a constantinopolisi császárral, anélkül császársága csupán légvár. Nem volt járható út egyszerűen arra hivatkozni, hogy a constantinopolisi trón üres (vacans), mivel azon csupán egy asszony ül, vagy azt fejtegetni, hogy a constantinopolisi császár eretnek, azért nem alkalmas a császárság viselésére. Ebből a megfontolásból fakadóan Nagy Károly és a pápa követeket meneszt Constantinopolisba.

54 Iréné császárnőnek házassági ajánlatot tettek, mondván, hogy „Kelet és Nyugat ismét egyesüljön".

35 Nem sokkal a követek megérkezése után Constantinopolisban egy palotaforradalom zajlott