Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - P. Madar Ilona: Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Rétfalu vallásos szokásairól

A mindennapok és az ünnepek vallásossága Húsvét örömére fuzfaágakkal díszítették a templomot. A padok tetejére is raktak ágakat, de még a végébe is „böködtek" virágos ágat a templomtakarító lányok. Itt nem locsolkodtak, de piros tojást kaptak a keresztfiak. Pünkösdkor a még gyermektelen fiatalasszonyok menyasszonyi ruhájukban, a fejükön kendővel mentek úrvacsorát venni. Külön padba ültek. Mindenki gyönyörködött bennük. Pünkösd nem annyira érthető ünnep, mint a többi. Ki kaphat szentlelket? Aki arra érdemes. Mi az Isten dolgaiba bele se gondolhatunk, mert fölöttünk áll. Az emberi élet szokásai a halál és a temetés rendjében különböznek leginkább az általánosan ismerttől. Mikor a halálhírt meghallják, a férfiak nem borotválkoznak a temetésig. Senki nem öltözik ünneplőbe. Úgy kísérik ki a halottat szakállasán, viselősen. A tágabb család kislányai nem fonhatják be a hajukat, kibontják, és leengedve hordják, amíg a halott a föld felett van. Temetés után legfeljebb a gyászistentiszteletre mennek el. Az asszonyok, lányok ott is hátra ülnek a kar alá. Utána két-három év eltelik, amíg távol maradnak a templomtól. A gyász kifejezése tehát távolmaradás a templomból, a nők esetében a fekete ruha viselése, férfiaknál a szakáll. Általános véledelem, hogy a halott lelke ott jár a ház körül. Hogy meddig, arra senki nem ad határozott választ. Az életvitel követendő szabályait az erkölcsi tanításokban ismerhetjük meg. Az iskolai valláskönyvnek az a címe: HIT- ÉS ERKÖLCSTAN. Az erkölcs alapja a Tízparancsolat. Amit Jézus a Hegyi beszédben magasabb régióba emelt és halálával megpecsételt. A vallás és az erkölcs ellenőrzött megéléséhez az egyház adta, adja a keretet. Az egyház vezetése a lelkészből és a községbeli presbiterekből áll. Az iskola Rétfalu 1777-ben kezdett jegyzőkönyvéből való az alábbi idézet, amelyben a korabeli lelkész a következőképpen ír iskolájáról és híveiről: „Nevezetes és hasznos oskola tartatott régtől fogva ezekben az Eklézsiákban. Amelyek által sok szép tudományok taníttattak alkalmas személyek által, a Deák nyelv betsületes volt, Particula is volt. Taníttattak Poezisra, Retoricára, Logicara (v. amint akkor hívták: Dialectikára), s úgy hogy Prédikátorságra is nem ketten mentek el innen. Nem úgy kell hát ítélni, mintha tsak a derék tanult emberek szűk volta miatt a tartomány vastag tudatlanságba lett volna vagy a sok félelmes idők s háborúságok miatt nem kaphattak volna alkalmas tanultakat, igaz ugyanez is, de tagadhatatlan, hogy dicséretes oskolái voltának. Az én időmben is szépen deákul tudó emberek voltának köztük, szép írók, számvetők, énekesek, nemtsak zsoltárokat, Dicséreteket és Hymnuszokat, de a Balassát is tudták könyv nélkül, melyeket a mulatságos vendégségekben szoktak vala énekelni, még az asszony népe is." 401