Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - Olosz Katalin: A református legényegyletek szerepe a falvak életében egy múlt századi magyarvalkói példa tükrében

A mindennapok és az ünnepek vallásossága tói való eltiltás, esketés megtagadása, kiprédikálás, dorgálás stb.). A fegyelmező gyakorlat azonban korántsem volt egységes: mind térben, mind időben jelentős eltérések mutatkoztak a református egyházon belül is. Általánosnak csak a fegyelmezési gyakorlat szigorúságának fokozatos enyhülése mondható, különösen a felvilágosodás eszméinek terjedése után. A szigor fellazulását részben a felvilágosodás vallás- és egyházellenes hatására meginduló laicizálódási folyamat indította meg, részben pedig az a tény, hogy a fegyelmezést a pap nem egyedül gyakorolta, hanem a presbitériummal együtt, s ez a testület, összetételénél fogva, nem mindig ítélt olyan szigorúan, mint a lelkész. A református egyház fegyelmező gyakorlatának enyhüléséhez hozzájárultak maguk a lelkészek is, akiknek többsége a XIX. század közepére-második felére - Kosa László megállapítása szerint - „a felvilágosodásig visszanyúló liberális teológia híve lett".' A racionalizmus, a liberális teológia eszméinek asszimilálása folytán a református egyházon belül jelentős változások mentek végbe. A Tessedik Sámuel nevével fémjelzett, a XVIII. század végén-XIX. század elején megindult erjedés eredményeként a forradalom és szabadságharc után a református lelkész vezető szerepe átalakult: háttérbe szorult erkölcsbírói tisztsége, helyébe a híveknek az élet minden területén hasznos tanácsokat adó egyházi vezető lépett. A múlt század második felére a protestáns lelkészek egyre inkább abban látták hivatásuk lényegét, hogy a rájuk bízott közösség anyagi és szellemi jólétét elősegítsék, híveiket tanítsák, felvilágosítsák, boldogulásukat minden tekintetben előmozdítsák. Minden valószínűség szerint így értelmezte lelkészi hivatását Mihálcz Elek (1833. dec. 10.-?) is, akit 1863. december 5-én választott papjának a kalotaszegi Magyarvalkó református népe. Mihálcz hat évi mezőségi szolgálat után (1857-1863) került Valkóra, ahol évtizedeken át lelkészkedett, folytatva papelődeinek hagyományát, már ami a helybenmaradást illeti. Mihálcz annak az erdélyi értelmiségi nemzedéknek a tagja volt, amely gyermekifjúként (15 évesen), az iskolapadból került a szabadságharc csatatereire, s miután kijárta a cselekvő hazaszeretet vitézi iskoláját Bem tábornok hadjárataiban (Vízaknánál meg is sebesült), Világos után, mint kiszolgált honvéd, a sorozás elől régi iskolájába, a marosvásárhelyi református kollégiumba menekült. 1854-ben érettségizett, majd folytatta tanulását az ideiglenesen Kolozsvárra áthelyezett nagyenyedi teológiai főiskolán, ahol 1856 szeptemberében tett papi vizsgát.

4 Mihálcz Elek tehát már a teológiai tudományok elsajátítása előtt megízlelte a népszolgálat ízét, annak az elkötelezettségnek az ízét, mely népének, vagy később egyházközségének boldogulását, előbbrejutását tartotta elsőrendű feladatának. így érthető, hogy nem sokkal magyarvalkói szolgálatának megkezdése után legényegylet alapítását kezdeményezte a faluban. Indítványát az új állomáshelyén talált sajátos körülmények tették szükségessé: a Vlegyásza lábánál 332