Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - Halász Péter: A húsvéthoz kapcsolódó vallási népszokások a moldvai csángóknál

A mindennapok és az ünnepek vallásossága megőrzésben. Néhány helyen már olyan régen kiveszett az ételszentelés, hogy egyenesen „olá szokásnak" tartják, mint például Rotundán, vagy Nagypatakon. A húsvéti ételszentelésre közvetlenül a délelőtti nagymise előtt került sor. Rendszerint a hagyományos húsvéti ételeket, kókonyát (pászkát), ótottat (kocsonyát), verestojást, kozonákot, de volt, aki szalonnát, bort, sőt pálinkát is szenteltetett. Az ételeket tarisznyában vitték, a templom közepére szőnyeget terítettek, s oda tették a szentelni valókat. Ezekből esetenként adtak a papnak is, vagy hagytak a szeminaristák részére. Minden faluban emlékeznek arra, hogy egy-két emberöltővel ezelőtt a nagyszombati feltámadási mise után még nem ettek a húsvéti ételekből. „A régi kerpás asszonyok - mondták Rotundán -, nem ettek az ételből, amíg meg nem szentelték." A szentelt ételből szokás volt adni pománába - vagyis a halottakért. Pusztinában ilyenkor viaszt is vittek szentelni, ebből aztán gyertyát készítettek. Az ételszentelés szokásának sajátos maradványa él ma is Diószénben, ahol néhány asszony, főként azok, akik rendezik a templomot, húsvét vasárnapon visznek kókonyát, tojást, egyebet, az oltárra teszik, azt a pap megszenteli, s aztán marad neki, azaz az övé lesz. A húsvéti szentmise után - akárcsak nagyszombaton - Krisztus feltámadott-tal köszöntötték egymást a falubeliek, mire a válasz: Igazán feltámadott.

4 Ujabban - a Román környéki csángó falvakban mintegy 40-60 esztendeje, Bakó környékén pedig 10-20 éve - románul köszöntik egymást húsvétkor: Cristos a ínviat! Adevärat cä a-nviat! Még a zömében magyarul beszélő Frumószán is úgy emlegetik: néhány öreg még magyarul mondja. A húsvéti miséről hazavitt ételt odahaza különös gonddal fogyasztották el. A megszentelt pászkából, kókonyából, kozonákból, egyébből, mikor ették, egyetlen morzsának sem volt szabad leesnie (Lábnyik). Ami morzsa megmaradt, azt nagy gonddal összegyűjtötték, bűn volt, ha a szentelt pászkából egy morzsa is a földre esett (Pusztina). Szerbeken félre tesznek a szentelt ételekből, a városokból hazalátogató rokonok számára. Itt még a marháknak is adnak belőle egy darabocskát. Klézsén pedig összesöpörték a szentelt étel maradékát, csontokat, tojáshéjat is és belétették a tűzbe, hogy elégjen.

10 Húsvétvasárnap a déli ebédnél általános szokás volt a szentelt verestojások összeütése. Ezt általában az édesapák kezdeményezték, s az egész család részt vett a játékban. A lényege, hogy mindenki fogott a kezébe egy verestojást, aztán egymáséhoz ütötték, lám kié törik el? Szerbeken úgy tudják, hogy akié eltörik az meghal. Kocantásnak nevezik a tojások összeütését Jugánban és ICickófalván, s azt mondják, akié nem törik össze, az az erősebb; ugyanezt tartják Trunkban is, de ott csaklintják a tyúknyomokat; Klézsén és Diószénben kocintottak a tojásokkal, az előbbi helyen úgy tartják, kié eltörik az hal meg hamarább. Diószénben pedig mindenféle trükkökkel éltek: ügyeltek, hogy a saját tojásukat ne a buta (tompább) felével üssék a másikénak, sőt at318