Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Imádságok, szakrális szövegek - Erdélyi Zsuzsanna: Az archaikus népi imádságszövegek történeti előképei

Imádságok, szakrális szövegek Sövényházi Mártáit, netán soror Katalinjait, Jusztináit és sereg Névtelenjeit, élükön a Karthauzival. Л különbség, hogy ezekkel az írástudatlanokkal még ma is találkozhatunk, s szemünk láttára folyhat le az élőszavas átörökítés gyakorlata. Még akkor is élőszavas, ha esetleg valamennyire olvasni és írni is tudnak és nem fráterek vagy sororok, hanem szent öregek, akiket Simon Ferenc Józsefnénak, Demse Dávidnénak, Benke Jánosnénak, Babos Jánosnénak, Gáspár Mártonnénak, Seres Katalinnak vagy Gáspár Simon Antalnak, A4árics Györgynek, Gusa Pálnak neveznek. Szerepük nem csekélyebb, mint középkori társaiké volt, vagyis felelősek a tudás átadásáért, közvetítéséért. Referátumom az imádsághagyomány történeti rétegeit ígéri. Részletesebb tárgyalása annyiban módosul, hogy e hagyomány történeti rétegeiről már szóltam a Magyar Néprajz V. kötetében.' Adott motívumokon keresztül elemeztem az őshitek, a későközépkor, a barokk, majd az újabb kor időszakaira visszavezethető toposzokat. Az 1991 karácsonyán megjelent nagy tanulmányomban a szövegek történetiségét bizonyítottam korabeli dokumentumok alapján széles európai összehasonlítással.

2 Nem sokkal utána a Studia Slavica folyóirat közzétette írásomban a történeti elemzések kiegészítésére a kárpát-medencei, ill. közép-európai imádsághagyomány emlékeiből már közölhettem párhuzamokat, ruszin kötődése miatt még orosz szövegeket is.

3 A történetiség kérdéseinek tisztázásánál elsősorban a szövegállomány átörökítésében kulcsszerepet játszó szerkezeti elem, a leginkább állandósult forma, a záradék, mi több: az égi hitelesítésű záradék irányított előre. Mint ismert, az imádság általában három részből áll. Ezek: egy lírai hangvételű kezdőkép, amelyben a középkori látomásirodalomnak a keresztény fényszimbolikával elegyült jegyeit fedezhetjük föl. Ezt követi az epico-dramatico jellegű középrész, amelyben a nagyhét eseményei s hangsúlyosan az ezeket hátterelő Mária-gyász jelenül meg. A szenvedéstörténet egyes mozzanataihoz kötődő Mária-siralmak erős apokrif hatásokat mutatnak a középkor „szent doktorok" írta-terjesztette művek szellemében, amelynek jelmondata a „kegyesen hihetőség" lehet: „Nincs megírva, de kegyesen hihetjük: Non est scriptum, sed pie creditur..." olvassuk kódexeinkben. Végezetül hallhatjuk az objektív tömör szerkesztésű záradékot, amelyben az imádság elmondásának, valójában a krisztusi szenvedés felidézésének-átélésének célja, értelme, illetve feltételei és jutalma fejeződik ki. Mindez mintegy isteni-égi elvárásként valamiféle ember-Isten között kötött szent paktum logikája értelmében. A záró formula kezdőszavai s egyben a műfajt pontosan meghatározó indítása, szigorúan kötött: „Aki ezt az imádságot... (elmondja)." Változatosabb lehet a feltételek és a jutalom meghatározása. A magyar záradék általában így alakul: „Aki ezt az imádságot este lefektében, reggel fölkeltében háromszor/hétszer elmondja, elimádkozza, annak három/hét halálos bűne megbocsájtatik/megbocsájtódik." Az európai alapséma meg jobbára így: „Aki ezt az imádságot napjában elmondja, megüd132