Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)
K. Csilléry Klára Budapest: Vallás ábrázolások magyarországi népi bútorokon
Mindenesetre, akárcsak a jelen közlemény keretében bemutatott más bútorféléknél is, az ilyenféle díszű tékák esetében ugyancsak remélhető, hogy az irántuk való figyelem felébredésével még növekszik az ismertté váló darabok száma. Arra, hogy a már múzeumban őrzött darabok restaurálása folyamán is érhetnek bennünket örömteli meglepetések, egy, az eddig szóba került területektől távoli vidékről, az alföldi Csongrád városából, magyar családtól való tárgy figyelmeztet. Ez egy "palackos"-nak mondott, kétpolcos nyitott téka a XIX. század második feléből. A kései átfestést eltávolítva, ami addig a tárgyat borította, bukkant csak elő nemrég az oldalfalán a megfeszített Krisztus virágoktól koszorúzott képe. 65 A képnek ez az elhelyezése arról tanúskodik, hogy ennek a felépítésében olyan egyszerű bútordarabnak egykor a lakás legmegbecsültebb szegletében, a szentsarokban kellett helyet kapnia, oly módon, hogy a szobába lépőnek a szenvedő Krisztusra essen a tekintete (6. kép). Felmerül természetesen, hogy a csongrádi palackoson láthatóvá vált kép vajon egyszeri kezdeményezése lehetett-e a helyi asztalosmesternek? A biztos ecsetkezelésből úgy tűnik, nem. Sőt, a váratlanul felbukkant alföldi képnek az ismeretében ugyancsak a csongrádi mester munkájának látszik egy ismeretlen helyről a Néprajzi Múzeum állományába került ágyfej is, a Szeplőtelen Szűz képével (7. kép); ezen különösen a rózsák rajza hasonló a palackoson lévőkéhez. 66 Egyedülálló a magyar anyagban, hogy ez alatt a kép alatt fohász olvasható: "Mária bűnösök menedéke könyörögj Éretünk". Ezt az előbbivel közel egykorú - ha nem is egyidejű - bútortartozékot én korábban, az akkori társtalanságától megtévesztve, az ország nyugati részére véltem csak lokalizálhatónak. 67 A szentsarok lényeges tartozéka volt és ennek megfelelően idővel reprezentatív megjelenést nyert az asztal mellett húzódó pad. A XIX. század korábbi évtizedeiből, a század második felére is átmenőén, ismét Pozsony kör6. kép Nyitott téka, „palackos" oldala, a megfeszített Krisztus képével, XIX. század második fele. Csongrád, helyi asztalostól Csongrád, Tari László Múzeum 55