Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Barna Gábor Budapest: Vallás és identitás. Szlovák reformátusok

jövőre nem akarnak gondolni. Szűkebb és nagyobb családjuk, közösségük nyelv- és nemzetiségváltását megállíthatatlan, visszafordíthatatlan, természetes folyamatként fogják fel. Ellene alig szólnak, és elvétve tesznek. A középgeneráció és a fiatalság, a mai gyerekek számára pedig egyértelműen a szlovák nyelv és a szlovákság felvállalása az, amely pozitív önértékeléshez juttatja az egyént, különösen, hogy a környezet is mindinkább így - azaz szlovákként - azonosítja őket. Bár a középgeneráció egy részénél, amelynek még magyar iskolázottsága van, jelentkezik egyfajta zavar az önértékelésben, de ez az identitás-válság mindinkább úgy oldható fel számukra, ha a református vallás és a szlovák nyelv mellett döntenek. A vallásban ugyanis még értékhordozó szerepet látnak, tehát bizonyos fokig ragaszkodnak hozzá. Gyermekeiket megkereszteltetik, azok konfirmálnak is, ezt követően azonban már kevés befolyásuk van a fiatalok vallásgyakorlására, hitéletére. Etnikus öntudatuk kialakításában a református vallásnak tehát kevés szerep jut. A legfiatalabb rétegeknél pedig semmiféle szerepe nincs azonosságtudatuk kiformálásában és megvallásában. Etnikus identitásuk szlováknak mondható, jóllehet apró bizonytalanságok - épp szüleik, nagyszüleik, istentiszteletük alkalmi magyar nyelvhasználata miatt - adódnak. Nagyrészüknél egy új identitásminta van jelen, vagy kialakulóban, amelyben a vallásnak már nem, vagy alig jut szerep. Ez az a helyzet, amikor a szülők, nagyszülők és a lelkész panaszkodik, hogy a fiatalság nem, vagy alig jár templomba, kivonult a gyülekezet, az egyház életéből.

38 S mit tehet ebben a helyzetben a lelkész? Vagy az az egy-két öntudatos református magyar gyülekezeti tag? A nyelv és a vallás jórészt elvált egymástól. A református vallásnak a pozitív társadalmi értékelésben és a pozitív önértékelésben mind kisebb a szerepe - ez ugyan a Szlovákiában zajló változások révén valószínűleg fokozatosan ott is megváltozik. A pozitív identitástudatban azonban a magyar nyelvnek és magyarságnak nem jut szerep. A lelkész tehát, még ha magyar is, vállalja az Evangélium hirdetését szlovák nyelven, s ilyeténképpen közreműködik a magyar reformátusság elsorvasztásában. Gyarapítva ezáltal a szlovák nyelvű maroknyi reformátusságot, amely a reformáció kezdetétől fogva ezen a vidéken s elszórtan a Keleti-Felvidéken élt és él. A református egyház századunkban társadalmi változásai közepette tehát nem tudta megőrizni a magyarságot, a magyar nyelvet és kultúrát a vizsgált abaúji településeken. 289