Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Balázs Lajos Csíkszereda: Szent János napi angyalozás Csíkszentdomokoson

gyalozás szokását kizárólagosan Csíkszentdomokoshoz köti, ahol magam is felleltem, anélkül, hogy tudtam volna Domokos Pál Péter feljegyzéseiről. Tánczos Vilmos pedig az idei Művelődés (1991.) 2-3. összetett számában közöl egy gyimesi szövegváltozatot és feltételezi a szokás valamikori székelyföldi elterjedtségét, de "ma már csaknem teljesen feledésbe merült"-nek véli. E szerény, s mint említem inkább pozitivista közlemény és maga a jelenség felfedezése is jónéhány következtetés megfogalmazására késztet: 1. Figyelmeztet a folklór érdekes életére, arra, hogy kultúránknak az a része, amelynek még mindig van a mai ember lelke számára örömet, áhítatot, elégtételt nyújtó, tehát funkcionális tartalékai. Nincs most idő beszélni az idei első angyalozás érzelmi, tömeglélektani fogadtatásáról. 2. Figyelmeztet a romániai magyar folklórkutatás nagy mulasztásaira, különösképpen a vallásos néprajz kényszerű mellőzöttségére, amely akárcsak a szokáskutatás, alig mutathatott fel valamit teljesítményéből. 3. Az ünneplés módja számtalan kultúrtörténeti, folklórtörténeti, vallástörténeti kérdést vet fel: ha székelyföldi szokás volt, mégis meddig terjedtek határai? A Székelyföldnek vannak protestáns tartományai is! Ha csíki a szokás: mettől meddig terjedt térben és időben? Ha valóban (csak) székelyföldi szokás, miért így ünnepelték (ünneplik) Szent János napját a székely magyarok vagyis miért másképp, mint a magyarság többi része? Az, hogy a szokást leánygyermekek végzik, bár van egy tényleges és egy ál-fiúszereplője, felfogható-e mintegy replikának a fiúk Iocsolási, aprószentekelési szokásaira? Ha igen, miért kötődik Szent Jánoshoz?... és így tovább. Minden kérdés újabbakat fogalmaztat meg, nem is említve a szöveg- és dallamváltozatok problematikáját, melyet csakis interdiszciplináris megközelítéssel oldhatok meg. Közlésemet egy vallomással zárom: nem vagyok a vallásos néprajz szakértője. Hogy mégis figyelmet szenteltem az ismertetett jelenségnek, az erdélyiségemből adódik: a mi néprajzkutatásunk még nem áll ott, hogy a fellelt jelenségeket egyszerűen csak átutaljuk, vagy figyelmébe ajánljuk a hozzáértő, a vele foglalkozó szakembernek. Elmenni a jelenségek mellett, noha határeset lehet a te érdeklődéseddel, szerintem majdnem azonos a tudomány és tudásunk megkárosításával. 250